Bár már a darab születésekor is sokat láttunk abból, hogy hová fajul a közbeszéd, de a sors iróniája, hogy a java még csak ezután jött.

Engem kifejezetten az ágy alatti parák izgattak, mert velem a mai napig előfordul, hogy éjszaka arra ébredek, hogy nem merem kidugni a lábam a takaró alól.

Több irányból közelítünk: van, hogy csak a hallására van utalva a néző, de többnyire látja, hogyan készítjük a hangokat. Perspektívaváltásokkal próbálunk játszani.

Rengeteg lehetőséget rejt a Jurányi Galéria, és mivel teljesen szabad kezet kaptunk, bele tudjuk építeni magunkat.

Mindenkinek mást jelent ma gyereket szülni, pont ez a lényeg szerintem, hogy mindenkinek hagyjuk meg a saját történetét, saját terét és döntési lehetőségét ebben a kérdésben.

„Igen, tulajdonképpen a házasság egy ajtó nélküli szoba.” Szerintem erről szól ez az előadás.

Ami az összművészetiségnek a nehézsége, az egyben az est egyedisége is lesz. Egyenrangú az összes művészeti ág a darabban. Mindenki rácsodálkozik a másik műfajára, és bele is kóstolnak egy kicsit egymás művészeti ágaiba.

A Flying Bodies egy 6 éve működő, nemzetközileg is ismert rendezvénysorozat.

Az előadás felmutatja a problémát övező politikai, önkormányzati hiányosságokat, korrupciót, eltussolást, falakba ütközést. Az előadás nem tud megoldást nyújtani, de legalább elindít egy kommunikációt.

Azt tudtam, hogy az osztálytársaimmal szeretnék dolgozni, hiszen sokkal jobb, ha az ismeretségből születik ez az egész.

Rövid darabokat már írtam, de hosszabbat eddig még sosem, szóval ezen a téren is debütálok a közeljövőben.

Biztos valahol gyávaság is, jó sok gyávaság, de néha úgy gondolom, talán bátorság is maradni, megállni. És ez a darab esszenciája. Hogy mi az igazi szabadság. A mozgás vagy a mozdulatlanság. Ez a kérdés nagyon intenzíven itt mozog bennem.