Mácsai Pál

Mácsai Pál is azon színházi emberek közé tartozik, akik 2024-ben csatlakoztak a Bodó Viktor által indított Budapesti Színészképzőhöz, amelynek székhelye a Jurányi Ház. Az Örkény Színház volt igazgatója a 2024/25-ös tanévben az általa kitalált Osztott figyelem című tantárgyat tartotta, a második évben pedig színészmesterség kurzust vezetett Bodó Viktorral. Mácsai Pált kérdeztük.

Hogy van mostanában?
Jól vagyok. Sok előadásom van, tanítok, írom a könyvemet, ami karácsonyra jelenne meg, illetve a színpadi szövegemet, amit a jövő évadban mutatok be az Örkény Színházban. Készülök rendezésre: hasznos szakasz, így mondanám. Meg élvezetes is. 

Mennyire új terep ezek közül a tanítás?
Annak idején tartottam három kurzust a Színház-és Filmművészeti Egyetemen Benedek Miklós osztályában, aztán az első Ascher-Novák osztályban, Polgár Csabiéknak, utoljára Meczner János és Ellinger Edina bábos osztályában. Egész régen be-bejártam Kerényi Imre osztályaiba, mint korábbi tanítvány. Az utóbbi évtizedekben többször felmerült, hogy vegyük komolyabban a Főiskolai-Egyetemi munkát, de végül nemet mondtam, mert azok közé tartozom, akiknek a  színházigazgatás, a rendezés, a játszás, a saját család és a tanítás együtt nem megy. Sok. Nota bene: senkinek sem megy, valamelyikről mindig le kell mondani. Én a tanítást választottam, pontosabban nem választottam. Azt az ember vagy nagyon komolyan veszi, vagyis jelen van a növendékek életében, vagy ne csinálja. 

Miért tett eleget Bodó Viktor felkérésének, és csatlakozott a 2024-ben indult Budapesti Színészképző tanári gárdájához?
Abbahagytam az igazgatást, megnyílt egy időablak, és nagyon izgatott egy tantárgy, amire nekem szükségem lett volna, de nem létezett. Az Osztott figyelem nevet adtam neki, ez készségtárgy, technikai, idegrendszeri ügy. A színjátszás alapja, hogy a figyelmünket meg kell osztani különböző felületeken, és mindre tudni kell fókuszálni. Ez nehéz, nekem legalábbis küzdeni valóm volt vele a pályám elején. Ma is csak azért nincs gondom vele, mert tudom, hogy számomra feladat, ezért rágyúrok. Azt gondoltam, azzal tudnék hasznosan foglalkozni a képzés során, amivel nekem nehézségem volt. 

Meséljen még az Osztott figyelem tantárgyról! Mit takar pontosan?
Ez a része a szakmánknak a cirkuszi összetettséghez hasonlít, de minden műfajban használni kell. Akár a filmes, visszafogott, látszólag csak puszta jelenlétet igénylő helyzetekben is. Le kell küzdeni idegrendszeri, fizikai korlátokat, automatikussá kell edzeni bizonyos dolgokat. A miénk biológiai pálya, mi vagyunk a saját szerszámunk, fejleszteni kell minden képességünket. Miközben látszólag a szövegtől független mutatványokat végzik a hallgatók, a közlésre is tudniuk kell figyelni, sőt, az az elsődleges. Szerették ezt a tárgyat, nem azért, mert játékos dolog, hanem mert megdolgoztatta őket. Együtt találtuk ki a feladatokat, onnan indultunk, hogy ki mit tud, például zongorázás, dobolás, stb, és erre építettünk különböző rétegeket. Hogy konkrétumokat mondjak: a gyakorlatok során van, aki mondja a szöveget, közben ír egy másikat a táblára. Van, aki versmondás közben Chopint zongorázik. Közben persze szóban is közöl, kapcsolatot tart a közönséggel. Vagy beszéd közben az egyik kezével kipörget egy Rubik-kockát, a másikkal zsonglőrködik, vagy, teszem azt, versmondás közben számokat ad össze fejben. Esetleg általa kiszámíthatatlan helyen a lába elé fekvő embereken lépdel át, miközben a feje mozdulatlan és a közlése hibátlan. Ez utóbbi például egy filmes ügy, állandóan ezt kell csinálnunk a forgatásokon, mozgás közben átlépni a fahrtsínt, bennmaradni a fényben, nem kiesni a kompozícióból, nem lenni zavartatva attól, hogy sokan ugrálnak körülöttünk, tudni kell a szöveget, kapcsolatban kell maradni a partnerrel, és így tovább. És közben tudni kell úgy tenni, mintha mindez természetes lenne. Szakma. 

A Budapesti Színészképző egy kísérleti módszernek indult. Két év után mennyire látja sikeresnek?
Jónak látom a rendszert, mert egyértelműen fejlődnek a hallgatók. Olyan sokat dolgoznak, mint egy nagyon jó osztály a főiskolán. Szimpatikus az a rend, amit Viktor metodikája követel: fegyelem, szigorú időbeosztás, összeszedettség. Egyszer sem fordult elő például, hogy valaki késett volna, sőt, 5 perccel korábban mindenki mindig a teremben volt. Ez komoly jelzés arra, hogy egy oktatás, egy közösség rendben van, és hogy akik itt tanulnak, elszántak. Van fókusz. 

A napokban lesz a tanévzáró vizsga. Mit lehet tudni erről?
Ebben a trimeszterben az órán a már kész anyagaikból válogattunk, azokból próbáltunk teljes átalakítással egy olyan formát csinálni, ami szabadtéri rendezvényen is működőképes. A májusi vizsga egy összefoglaló anyag a két év munkájáról, amivel a hallgatók – úgy tervezzük – kilépnek a nagyközönség elé. A nyári fesztiválokon már látható lesz, így az egész oktatás bemutatkozik, persze elsősorban maguk a hallgatók. 

Mi vár ezután a hallgatókra?
Nekünk az a dolgunk, hogy szakembereket, rendezőket, casting directorokat hívjunk a vizsgára, hogy megismertessük a szakmával a hallgatókat. A következő évadban az egész osztály az Örkény Színházban végzi a szakmai gyakorlatát egy előadásban, amit Polgár Csaba rendez, aki szintén tanítja őket. Ebben én nem fogok játszani, de előbb-utóbb biztosan találkozom velük a pályán.

Élvezte a tanítást?
Persze, jó érzés, ha hasznosat tudok mondani. A pályán töltött éveknek, a sok színészi vagy rendezői próbafolyamatnak, a sikereknek és megakadásoknak köszönhetően összegyűlik egy tapasztalatanyag. Ez nem az én tulajdonom, inkább rám van bízva: át kell adni. Nem én vagyok a tudás, hanem állomás vagyok a tudás számára. Nem illik ülni rajta. 

Mint említette, az oktatói munka úgy valósulhatott meg, hogy abbahagyta az Örkény Színház vezetését. Könnyen elengedte ezt a pozíciót?
Azt a „gyászmunkát”, ami egy életszakasz lezárásához hozzátartozik, elvégeztem. Inadekvát állapotnak tűnik, ha az ember hatvanöt évesen úgy érzi magát, mint 18 évesen, hogy előtte az élet - pedig mióta nem igazgatom a színházat, körülbelül így érzem magam. Persze ez nevetséges  lenne, ha azt gondolnám, hogy most akkor öreglegény kifeni a bajszát, és indul a bálba. De nem ezt gondolom, mert én nem bálba indulok, hanem onnan jövök. Fényes volt, nagy zene, nagyszerű táncosok: volt, aki engem vezetett, és volt, akit én vezettem: de vége, most akkor el lehet indulni befelé. Az írás és a tanítás is ilyen befelé utazás egyúttal, nekem is önismereti kurzus, én is tanulok. 
    
Az interjút készítette: Bordás Katinka
Fotó: Isépy Andor