ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Aktuális hírek

2023.11.24.

Szirtes Attila - díj átadó ünnepség

MEGHÍVÓ

Szeretettel várjuk kollégáinkat, nézőinket
a Szirtes Attila tiszteletére és emlékére alapított díj harmadik átadójára.

A díjátadóra
2023. december 5-én délután 4 órakor kerül sor a Jurányi Házban
.
 
A díjra összesen tizenhét jelölés érkezett tizenkét különböző munkatársunkra, akik hosszabb-rövidebb ideje, a kívülállók számára gyakran észrevétlenül, a háttérben dolgozva járulnak hozzá a független előadó-művészet törékeny létéhez, progresszív előadások létrejöttéhez.

Várunk mindenkit, aki elkötelezett a független színházi terület, az alternatív színházcsinálás, kísérletezés iránt. Mindenkit, aki alkotóként, kiszolgálóként vagy befogadóként építi és segíti e közösség létét, működését és fennmaradását.

Attila mindig szenvedélyesen beszélgetett – mindenkivel, mindenhol. Elsősorban szakmáról, a jó színházról, színházi emberekről, vagy az élet más dolgairól. Szeretnénk, ha a díjátadó egyben alkalmat teremtene arra is, hogy találkozzunk, szót váltsunk egymással, közösen köszöntsük, ünnepeljük a jelölteket, és emlékezzünk Attilára.

 A díj alapítói nevében:
 Árvai György, Hudi László, Rozgonyi-Kulcsár Viktória, Szabó Réka
 
✝ Szirtes Attila
(1970-2020)


Szirtes Attila a független tánc és színházi szakma jelentős alakja, szellemi és kétkezi embere, fénytervezője, a Jurányi Ház műszaki vezetője volt. Ötven éves születésnapja előtt néhány héttel, váratlanul távozott közülünk.

1970-ben született. A Színművészeti Főiskola műszakvezető, fővilágosító képzésének elvégzése után számtalan társulattal dolgozott, állandó fénytervezője és alkotótársa volt többek között a Mozgó Ház Társulásnak, a Természetes Vészek Kollektívának és a Tünet Együttesnek. Indulásától része volt a Jurányi Inkubátorház csapatának, amelynek 6 évig műszaki vezetője is volt.

Szirtes Attila - díj átadó, 2022

Szirtes Attila - díj átadó, 2021

Szirtes Attila búcsúztatója

Szabó Réka búcsúzó írása »

Interjú Szirtes Attilával (2017) »