Jurányi Latte
SAJÁT DRIVE
Szeptember 20-21-én látható először a Jurányi Házban Nemes Anna, Raubinek Lili és Szenteczki Zita Saját drive című előadása. A három alkotóval készült interjúból kiderül, mi inspirálta az előadást, milyen témákat ölel fel, és hogyan zajlott a munkafolyamat.
Hogyan született meg a darab ötlete?
Zitával mi már többször dolgoztunk együtt, olyan felállásban, hogy Zita rendező, én pedig koreográfus. Ezek intenzív munkafolyamatok voltak, ahol sok időt töltöttünk együtt, és nem csak az aktuális darabról beszélgettünk, hanem tervekről, álmokról. Megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk egy közös előadást készíteni, amiről még nem tudjuk, hogy mi lenne az tartalmilag, de formailag úgy nézne ki, hogy nem ebben a rendszerben gondolkodunk, ahol le vannak osztva a rendezői, koreográfusi, stb. szerepek, hanem egy közös alkotói folyamatban tudunk egyenrangúan együttműködni. Rendezőként és játszóként is szeretnénk részt venni ebben a projektben, mert ez egy fontos tapasztalatunk, hogy az általánosan működő színházi struktúrákban kevés idő van mindenre, a színészekhez félig kész dolog jut el, de a mi esetünkben ott vagyunk az elejétől a végéig. A gondolkodás közben hamar kiderült, hogy a készülő előadásunkat nem duettként képzeljük el. Annával a drámatagozatos gimnáziumból ismerjük egymást, a darabjaimnak Anna mindig a „külső szeme”. Zita sokszor látta Annát színpadon, de nem dolgoztak korábban együtt. Értékesnek tartjuk egymás gondolatait, külön-külön, és arra gondoltunk, mi lenne, ha együtt gondolkodnánk hárman.
Egy klasszikus színházi felállásnál nagyon sokat beszéltünk előzetesen Lilivel a mozgásról, aztán elteltek hónapok, esetleg egy év is, mielőtt az alkotók találkoztak a színészekkel. 5 hét van átadni mindent a színészeknek. Ez eleve egy hierarchizált rendszer: valami meglévőnek a részesei lesznek a színészek, és mi fel akartuk ezt borítani, hogy mi lenne, ha a nulladik ponttól az előadás kijátszásáig mindannyian benne vagyunk. Eszerint hárman együtt kerestük meg, hogy miről szóljon az előadás, és mi is írjuk, rendezzük, tervezzük, játsszuk. Az előadás zeneszerzője Mákó Rozi végig velünk volt a próbák folyamán, és a zene együtt alakult a jelenetekkel. Rozi velünk együtt van a színpadon, élőben zenél, így a zene szerves része az előadásnak. Beke Anna, az előadás asszisztense segít még nagyon sokat nekünk. Szóval egy struktúra-váltásból indultunk, hogy megnézzük, mi van, ha valami másképp van, mint a megszokott. Vagyis úgy is mondhatjuk, hogy egy strukturális kritika inspirálta az előadást. Kísérlet: A helyzetet akartuk kipróbálni, hogy mi az, amikor nem vagy színészként, vagy rendezőként vagyunk jelen, hanem végig minden „szerepben”. Ráadásul amúgy is jelen van az életünkben, hogy nem csak egyféle dolgot csinálunk: Anna festő, dokumentumfilmet, nagyjátékfilmet rendez, játszik, Lili koreografál, táncol, rendez, előad, én is játszom, írok, rendezek. Mindhármunkról elmondható, hogy nem csak egy fókusz van az életünkben.
Meséljetek az előadás tematikájáról!
Nagyjából ugyanannyi idősek vagyunk, itt állunk egy kapunyitási szituációban, most indulunk el igazán valamerre, most formálódik, hogy mik leszünk valójában. Ami egy bizonyosfajta krízis, döntéseket kell hozni, elköteleződni. Ez egy erős kapocs köztünk. Az fontos tematika a darabban, hogy a magánember és a szakember hol válik el. Ezen a ponton van egyfajta törés hármunk között, mert nekem ez a kettő szerep teljesen összemosódik, nem kérdés számomra, hogy lesz-e gyerekem, mert tudom, hogy nem, de Lilinek és Zitának ez erős dilemma, hogyan tudják összeegyeztetni a munkát a családdal. Ez a mi korosztályunkban talán alapkérdés. Azzal is foglalkoztunk, hogyan tolódott ki 30 egynehány éves korunkra ez az ügy, ami a felettünk lévő generációnak nem is volt kérdés. Nagyon egy kaptafára mentek régen a dolgok: leérettségizel, szakmát szerzel, abban dolgozol nyugdíjas korodig, megházasodsz, gyerekeket szülsz. Ellenben mi annyi mindent csinálhatunk, ha szeretnénk. Ez a szabadság sokszor szorongást keltő dolog. Ki vagyunk dobva egy hatalmas térbe, és nekünk kell eldönteni, hogy merre induljunk el, ami nem mindig jó érzés.
Ami még fontos megfigyelésünk, hogy bármire mond igent az ember, azzal nemet mond egy másikra, ez pedig feszültségforrás. A valamire nemet mondással tudnám továbblinkelni a témát a gyász felé. Bizonyos dolgok lezárása felértékelődött a mi munkánkban, mindazon élmények és emlékek hordozása, ami hármunk karakterét és életútját meghatározta, az azokkal való foglalkozás fontos volt a munkafolyamatban, de nem pszichodrámás, önterapizáló módon, hanem pusztán ennek a figyelembevétele és tudatosítása. Nálunk nem az van, hogy amint elhagyom a régi családomat, beházasodok az újba, hanem kijöttünk a régi családunkból, és egy átmeneti állapotban, tranzitzónában érezzük magunkat. Mindhárman 10 éve nem élünk a régi családunkkal, de még az újjal sem.
A magánember meg a szakma össze is tud folyni, vagyis átfolyni. Nem is veszem észre, de meg tudom kérgesíteni magam bizonyos helyzetekben, ami átfolyik a magánéletembe. A gyászhoz kapcsolódóan ideákkal kell leszámolnunk, és nehéz szembesülni azzal, hogy minden már nem lehet. Ez az előadás egyfajta lista: mi mindent gondoltunk magunkról, abból mi valósult meg, vagy hogyan valósult meg, de ez nem kesergés, hanem van benne életöröm, humor, tudatosítás, magunkra mosolygás. Ezt az előadást egy olyan terepnek, felületnek szántuk, ahol a frusztrációt elengedjük, merünk hülyét csinálni magunkból, merünk nem komolyak lenni, pont ezért talán, merthogy magunkat tesszük bele a szituációba. Más az, amikor kitalálunk valamit rendezőként, és azt egy színész megvalósítja.
Hogyan dolgoztatok?
A Google Drive-ba gyűjtöttük az ötleteket. Mindhárman különböző eszköztárral dolgozunk, különböző karakterek vagyunk. Ezek sokkal izgalmasabbá teszik egymást, mint amilyenek magukban lennének. Mindannyian egymás etűdjeit rendezőként néztük, segítettünk azt kibontani, vagyis inkább ajánlatokat, javaslatokat tettünk. Olyan jeleneteink vannak, amikre kívülről mondhatunk visszajelzést, de úgyis az tudja, aki benne van. A szóló részek annyira személyesek, hogy nem is nagyon lehet instruálni a másikat. Nem az van, hogy a rendező vezet, hanem saját magunk rendezői vagyunk. Ezek olyan performatív aktusok, amiket csak az a személy tudja úgy megcsinálni, más nem tudná helyettünk. Mindenféle értelemben próbálunk formát bontani. A performansznak megvan az a sajátossága, hogy lehetsz benne saját magad, persze kicsit transzformálva. Mindhárman erőteljes karakterek vagyunk, tudjuk, mit akarunk, és az mindhármunknak meglepő volt, hogy a folyamatban sok nehézség volt, de mégis organikusan dolgoztunk, egyikünk sem volt kompetitív, hogy kinek a jelenete kerül be, vagy kié nem. A darab a lényeg, mindhárman annak vagyunk alárendelve.
Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztátok, hogy saját élethelyzetekről beszéltek, és megvizsgáljátok felnőtt fejjel a közös gyerekkori történeteiteket.
Megjelenik a gyerekként elképzelt jövő, ami nagyban táplálkozik a gyerekkori mítoszokból, referenciákból: Mary Poppins, gyerekdalok, popdalok, Szívek szállodája, illetve ezeknek az esszenciái, mi valósult meg, mi nem, mi az, ami még manapság is begyűrűzik az életünkbe, hogyan formáltak ezek az élmények minket.
Miért lett Saját drive az előadás címe?
Nagyon egyszerű a válasz: a Google Drive-ba gyűjtöttük az anyagokat az előadáshoz. A munkafolyamat egy része ott zajlott. Másfél évig készültünk erre az előadásra. A saját meghajtónkon rengeteg mappa van etűdökkel, kipróbálásra szánt dolgokkal, vizuális ötletekkel, jegyzetekkel, álomleírásokkal, elemzésekkel. A darabunk nem szól a covidról, de ebben a munkamódszerben abszolút benne van a világjárvány. Alkalmazkodván a karanténhoz, a bezáráshoz, praktikus volt a Drive-on gyűjteni az anyagokat. Ez egy olyan (virtuális) tér volt, ahol tudtunk foglalkozni a darabbal. Ráadásul a cím utal a drive pszichológiai szakkifejezésre is, mindarra a fentebb említett mesére, karakterre, lehetséges sorsokra, amik formáztak bennünket, amik „hajtanak” minket.
Bordás Katinka
fotók: Szabó R. János
Koncepció, írta, rendezte, játssza: Nemes Anna, Raubinek Lili, Szenteczki Zita
Zene: Mákó Rozi
Asszisztens: Beke Anna
A sosem vártnak utat nyit a sors c. jelenetet szerkesztette: Bódi Zsófia
Fénytechnikus: Vida Zoltán
Hangtechnikus: Kiefer Tibor