Aktuális hírek

JURÁNYI FRAPPE – ROZGONYI SZABOLCS

Jurányi Frappe elnevezésű interjúsorozatunkban a Füge Produkció munkatársaival beszélgetünk színházi háttérmunkákról, tapasztalatokról és persze a Jurányi Házról. Márciusi interjúalanyunk Rozgonyi Szabolcs, üzemeltetés vezető. 

Gyerekkorodban 9 évig fociztál a Fradiban. Milyen poszton játszottál?
Jobb oldali középpályás, középső támadó középpályás és jobb oldali felfutó, de leginkább a középpálya volt az én területem. A középső pozíció arról szól, hogy onnan irányítják a játékot.

Milyen emlékként él benned az a 9 év?
Mindenképpen pozitív. Jó visszaemlékezni azokra az évekre, történeteket mesélni a gyerekeknek, ha éppen arra járunk, megmutatni nekik, hol fociztam. Mind személyiségfejlődésben, mind erőnlétben sokat köszönhetek annak a 9 évnek.

A csapatjátékos szemléleted máig tart. Hogyan vezetett az út a futballtól a színházig?
Nem rögtön. 18 éves koromban hagytam abba a focit, mert el kellett dönteni, hogy a sportot vagy a továbbtanulást választom, és az utóbbi fontosabb lett. Egyszerre a kettő nem ment volna. A vendéglátó szakmában jó hírnek örvendő Gundel Károly Szakközépiskolában érettségiztem, utána a BGF-re jártam vendéglátó-közgazdász szakra. A középiskolai nyári gyakorlatot Németországban végeztem, ahova később visszahívtak, majd Ausztriában és Svájcban dolgoztam a vendéglátásban nyaranta a főiskola alatt, év közben pedig itthon rendezvényeken. A Gundel étterem kitelepült rendezvényeire is hívtak, például az Operabálra. Ezekből a rendezvényekből nagyon sokat lehetett tanulni kommunikáció, emberismeret, hozzáállás, kitartás terén, nagyobb szavakat nem akarok mondani. Akkoriban úgy gondoltam, hogy abba az irányba megyek, hogy szállodaigazgató leszek. A főiskola elvégzése után a Korona szállodában kezdtem el dolgozni a Kálvin téren, mint bankett menedzser és rendezvényszervező. Jó indulás volt. Majd elhívtak a Gundel étteremhez étteremvezetőnek, ahol érteni kellett az emberekhez, a „körítéshez”, például, amikor belépett a vendég az étterembe, és nem volt rajta zakó, az étterem ruhatárából adtak rá egyet. A Gundel étteremben töltött időszak is fontos volt szakmailag, de azután a kereskedelemre váltottam. Az Auchan egy szupermarketet nyitott Budán, és annak a kezdő csapatába vettek fel menedzseri pozícióba. Komoly tanulóidőszak és mérföldkő volt mind az emberek, mind a termékek iránti felelősség tekintetében. Az Auchan után a ruhakereskedelem irányába indultam: a Hugo Boss, majd a Christian Dior üzletvezetője voltam, az is jó időszak volt. Olyan szintre fejlesztettük az odafigyelést, hogy amikor belépett egy vásárló az üzletbe, ránézésre tudtuk, hogy milyen méretű zakót, ruhát hord. Ennek az időszaknak a tanulsága, hogy fontos megtalálni a megfelelő hangnemet, stílust, ahogy az emberekhez hozzá lehet szólni, és érdemes időt tölteni a vevőkkel. Ezután a Van Graaf megnyitásánál is jelen voltam, akkor jött be a márka Magyarországra. Egy nyitás mindig kihívás: embereket felvenni, motiválni őket – mindenki a saját pozíciójában egy fontos ember –, a megfelelő létszámot kiválasztani, olyan csapatot magad köré építeni, aminek tagjaiban megbízol, és akikkel hosszú távon el tudod képzelni a közös munkát. Elindítottuk a boltot, és nagyjából ebben az időszakban jött képbe a színház. 

A színházzal való kapcsolatom nem különválasztható a Vikivel (Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Füge Produkció és a Jurányi Ház elnöke – a szerk.) való találkozásunktól. Egy ideig én csak figyelemmel követtem, hogy hogyan segít Viki a független színházi társulatoknak. Majd – még a Füge létrejötte előtt – különféle rendezvényeket csináltunk együtt, Viki divatbemutatókat szervezett, különböző operáknak a jelmezeit tervezte. Természetes folyamat volt, hogy én is bekapcsolódtam, a nyitottságom is megvolt hozzá. Egyértelmű volt, hogy ott segítek, ahol tudok: kinyomtatni, lefénymásolni, aláíratni, ide vinni, oda vinni, az előadásokon jegyet szedni. Sűrű időszak volt. Ez a főállásunk mellett ment a szabadidőnkben. Amikor a Jurányi, mint projekt elkezdődött, vagyis már amikor megnyitottunk, otthagytam a Van Graafot, mert már nem lehetett egyszerre csinálni a kettőt.

Mi volt az első gondolatod, amikor beléptél az épületbe, ami később a Jurányi lett?
Hogy milyen impozáns ez az épület. Hetekig eltévedtem benne. 

Hogy indult el a felújítás?
Egy kedves barátunk, aki az építőiparban dolgozott, el tudta vállalni az épület generálkivitelezését, vele tudtunk együttműködni. Nehéz elképzelni, hogy milyen állapotok voltak itt. Sokat jelent egy ilyen épületnél, hogy négy éven keresztül se fűtés, se vízellátás nem volt benne, állag szempontjából nagyon leromlott. Centiről-centire kellett haladnunk, hogy felmérjük a károkat, javítanivalókat, hogy helyrehozzuk a lepusztulást, csak ezek után beszélhettünk arról, hogy elinduljon a kivitelezés, az építkezés. Az egész épületet, minden egyes helyiséget, kiugrásokat, ablakokat, több héten keresztül milliméterről-milliméterre lemértünk. Elsősorban pontos alaprajzot kellett készítenünk minden szintről, mert nem kaptunk részletes dokumentumokat az önkormányzattól. 2012 januárját írjuk ekkor, és egy olyan épületben járunk, ahol nincs fűtés, viszont kint mínusz 16 fok lehetett, az épületben pedig 5 fokkal hidegebb. Pár óra után átfagytunk, és ha melegedni akartunk, kimentünk a levegőre. Kezdetben nem terveztük az egész épület kihasználását, csak az alsó három szintet. Ez az időszak olyan döntések meghozataláról szólt, hogy hol legyen a csatlakozó, mely falakat bontsuk ki. Folyton a megoldást kerestük. Jöttek a társulatok, velük is körbejártunk, az ő igényeiket is figyelembe vettük. Már a felújítás ideje alatt „elkelt” a három szint. Rengeteg szervezést igényelt, hogy tudjuk tartani a határidöket. Felfokozott állapot volt. Ahogy korábban említettem, ezt mind a főállásunk mellett csináltuk.

Mire vagy a legbüszkébb a Füge Produkció és a Jurányi Ház kapcsán?
A Jurányiban dolgozó és alkotó 63 szervezet léte büszkeséggel tölt el. Hogy megvannak a keretek, az infrastruktúra, ami ahhoz szükséges, hogy a nap minden szakában dolgozni tudjanak. 

Ha elengeded a fantáziádat, milyennek látod a Jurányit pár éven belül?
Az elmúlt 10 év tapasztalatából kiindulva a szervezettséget lehetne javítani, optimalizálni. Egy még hatékonyabban, profibb módon üzemelő épületet látok magam előtt.

Viki mindig elmondja, ha arra kérdeznek rá egy interjúban, hogy tud ennyi téren helytállni, hogy nem egyedül kell csinálnia, mert ott vagy mellette. Ő hogy tud téged támogatni a te területeden?
A közös életünk egy folyamatos támogatás. Az, hogy együtt ötletelünk, beszélgetünk, automatikus dolog. Azzal támogatjuk egymást a legjobban, hogy együtt gondolkodunk.

Ha nem lenne Jurányi, mivel foglalkoznál?
Ezen már régen volt időm gondolkodni. Szerintem a kereskedelemben dolgoznék emberek között. De mindenképpen olyan területen, ahol a kreativitásomat ki tudnám élni, és ami segítséget nyújt másoknak. 

Zárásként, melyik a kedvenc jurányis előadásod?
Több olyan van, amiről azt érzem, kedvenc előadásomnak mondanám, de még nem láttam. Ilyen például A csemegepultos naplója, amit amióta játsszuk, nem volt lehetőségem megnézni, de hamarosan pótolni fogom. Kiemelkedőnek gondolom az Egy őrült naplóját, amit először még a fotóspróbán láttam, és nemrég anyukámat hoztam el rá. Ő még látta Darvas Ivánnal a főszerepben, sokat emlegette, úgy éreztem, látnia kell Keresztes Tamással is. Elképesztő az a szintű előadásmód, az az összeszedettség, az a színházi élmény, amit ez az előadás adni tud. Eszembe juttatja azt a pillanatot, amikor első alkalommal beléptem a mostani színházterembe, ami régen tornaterem volt. Sokszor magyaráztuk el a kételkedő szakmai embereknek annak idején, hogy mit tervezünk, mi lesz a tornaterem helyén. Nagyszerű érzés, hogy ebben a teremben megvalósulhatott az Egy őrült naplója, amit ha a világ bármely pontjára elvinnél, olyan magas szintű szakmai elismerésben lenne része, amit megérdemel. A Jurányi ad az embereknek. Úgy látszik, megérte annak idején a mínusz 20 fokban való sétálgatást…

Szerző: Bordás Katinka