Jurányi Latte

RAUBINEK LILI

Raubinek Lili táncos-koreográfus november 11-12-én mutatja be Staféta nyertes rendezését Dioráma magyarokkal címmel a Trafóban. Vele beszélgettünk az előadás kapcsán. 

Honnan indult a projekt?
2020-ban kezdtünk el ezzel a csapattal (Petrányi Luca, Mákó Rozi, Szabó R. János, Kelemen Patrik és Szeri Viktor) dolgozni egy másik előadás kapcsán, de azt nem tudtuk bemutatni nézők előtt a Covid miatt. A fő téma az otthonosság volt. Abban a munkafolyamatban kezdtünk el arról beszélgetni, hogy milyen komponensei vannak annak, hogy otthon tudjuk magunkat érezni egy helyen, így adódott a kérdés, hogy otthon tudjuk-e érezni magunkat Magyarországon. Annyira izgalmasnak tűnt számunkra, hogy a következő munkánál már ez került a fókuszba, ami a magyarságunkkal és a személyes magyar identitásunkkal foglalkozik. Illetve egy ideje nem hagyott nyugodni egy dolog. Általában március 15-én próbálni szoktam, mert ilyenkor üresek a próbatermek. Gyerekkoromban ez volt a kedvenc ünnepem, szerettem sétálni ilyenkor a kiskörúton, megnéztük az ünnepséget a Nemzeti Múzeum előtt, és nagy álmom volt, hogy egyszer én is ott táncolhassak. Idővel nem hogy nem ünnepeltem ezt a napot, de még kokárdát se tűztem arra az időre, amíg a lakásomtól eljutottam a próbahelyig. Szöget ütött a fejemben, hogy miért nem veszek fel szívesen kokárdát. Erős vágy lett, hogy utánajárjak, miről is szól ez. Olyan, mintha egy nagyon nagy részemet nem szívesen hordanám magamon, miközben elvitathatatlan dolog, hogy magyar vagyok. Azt éreztem, hogy ha nem kezdek el foglalkozni ezzel, megteszik ezt mások a fejem fölött, és akkor már nem lesz más lehetőségem, csak az azonosulás vagy a szembehelyezkedés. A munkafolyamatot úgy kezdtük, hogy mindenki készített magának egy saját magyar starter pack-et (kezdő csomag - a szerk.). Kiderült, hogy a magyarságunk apró, hétköznapi dolgokban jelenik meg, ami szerintem nagyon izgalmas, mert első hallásra inkább arra gondol az ember, hogy a pártpolitikai és a történelmi események fognak dominálni.

Hogyan zajlik a próbafolyamat?
Az első fázis a Nulladik lépés program volt, amire a SÍN Művészeti Központ adott lehetőséget. Az első nagyon meghatározó része a munkafolyamatnak egy beszélgetés volt dr. Sudár Balázs történésszel, a korai magyar történelem kutatójával, akinek azt a kérdést tettük fel, hogy mitől magyar a magyar. Hogyan tudjuk identifikálni magunkat, kell valami külső jegy, amitől magyarok vagyunk, vannak-e olyan markerek, amik mindenkiben megtalálhatóak? Nagyon izgalmas és inspiráló beszélgetés volt. A próbafolyamat további részében workshopokat tartottunk magunknak. Intenzívebb, kisebb etapokban haladtunk. Rövidebb időkre elvonultunk együtt, hogy dolgozzunk. Például tavasszal a Bükkben a Barátságkert nevezetű kulcsosházban töltöttünk pár napot, ahova művészeti szándékkal mentünk le, de csak arra nem maradt idő, mert fát kellett vágnunk, hogy meleg legyen a házban, és ételt készítettünk. Ezekkel az alapvető, életben maradásért végzett feladatokkal el is telt az idő. Ennek a pár napnak az élménye, tapasztalata be is épült az egyik megelőző-eseményünkbe. Markáns része volt az előkészületeknek az is, amikor a Virág Benedek Házban csigatészta-készítő workshopot tartottunk. Átányban a nyugdíjas néniktől megtanultuk a csiga csinálást, ők így mondják, majd meghívtuk őket Budapestre egy közösen tartott workshopra. Ennél az alkalomnál nagyon különböző emberek ültek egy asztalnál, csigatésztát készítettek, és úgy tudtak a magyarságról beszélgetni, hogy szóba sem került a politika. Máshonnan kezdtünk el foglalkozni a magyarsággal, nem a kisajátítás felől, ami ma megszokott. Mindenkiben a személyes kapcsolódást mozgatta meg. 

Milyen szerepet szánsz a nézőknek?
Egy ünnepségre hívjuk a nézőket, ami kivételesen nem valami múltbéli, dicsőséges vagy gyászos dologra emlékezik, hanem a jelenre koncentrál. Megpróbáljuk megünnepelni Magyarországot és a magyarságunkat. Számítunk a nézők részvételére, mint ünneplő tömegre. Lesz közös éneklés, koccintás, köszönőbeszédek, műsor. 

Honnan származik a Dioráma magyarokkal cím?
A korábban említett, meg nem valósult előadás címe Énekek diorámával volt. A dioráma a valóság egy kicsinyített mása, és megtetszett a gondolat, hogy a Trafóban diorámát hozzunk létre. A Trafóba hozzuk a Kárpát-medencét, új-honfoglalást végzünk, kisléptékben térképezzük fel a minket körülvevő országot. Személyes történetekből indultunk ki, és a fókusz azon van, hogyan tudunk intim viszonyba kerülni a magyarságunkkal. Szeretnénk, ha közel tudnánk magunkat engedni ehhez a szóhoz, hogy ne a média és a környezetünk által a fülünkbe ültetett sablonok jussanak az eszünkbe, de ehhez nagyon nyitott szívvel kell odafordulni Magyarországhoz, és muszáj magunkat is megdolgozni.

Hogyan segítette a munkátokat a Staféta pályázat?
A Stafétának köszönhető, hogy létre tud jönni az előadás. Teret és időt biztosított arra, hogy ne csak egy újabb előadást hozzunk létre, hanem folyamat alapúan tudjunk dolgozni. Gondolok itt az elvonulásokra, elő-workshopokra, Átányi látogatásra. A Staféta tudott annyi muníciót adni, mind anyagilag, mind lelkesítésben, hogy úgy dolgozhattunk, ahogy ezt az anyag megkívánta. Szabadságot kaptunk. 

Szerző: Bordás Katinka
Portré: Dömölky Dániel