Jurányi Latte

POLGÁR CSABA

Február 28-án mutatták be a Jurányiban Schwechtje Mihály színdarabját, Az örökséget. Polgár Csabát, az Örkény István Színház színész-rendezőjét kérdeztük az előadás kapcsán.

Már a próbaidőszak elejétől úgy tűnt, hogy nagyon otthonosan mozogsz a Jurányiban, a független közegben. Ez vajon abból ered, hogy HOPPartos voltál?
Nem hiszem, hogy máshogy dolgozik az ember független közegben, mint kőszínházban. A HOPParttal sok független előadást csináltunk, a Szputnyikkal is dolgoztunk, maga az épület sem ismeretlen. De színésze válogatja, hogy kinek mennyi kapaszkodóra van szüksége a próbákhoz. Az biztos, hogy én szeretem az ilyen munkákat, ami képlékeny.

Képlékeny?
Amiben szabadon lehet mozogni. Misi nem kész szövegkönyvvel érkezett a próbákra, hanem történet-jelenetvázlattal, amire improvizáltunk. Jó munka volt.

Misi azt nyilatkozta rólad, színész-rendezőre célozva, hogy „ha a talaj nem stabil alattam, akkor kisegít ő is”.
Lehet neki tudat alatt valami biztonságot adott, de én nem éreztem, hogy nagy szüksége lenne rá. Nem ütköztünk jéghegynek, nem kellett a hajót foltozni, szóval nem derült ki, hogy mennyire kellett volna beleszólnom.

Egyre többet rendezel. Amikor téged rendeznek, különválasztod a színészt és a rendezőt magadban?
Elsősorban színésznek tartom magam, bár mostanában minden évben van egy-egy rendezésem. Ha színészként vagyok benne egy előadásban, akkor tudom, hogy nem az én dolgom rendezni. Szerencsémre eddig olyanokkal hozott össze a pálya, akik tudták, hogy mit akarnak látni a színpadon, nem kellett beleszólnom. Nyilván minden próbafolyamatban az az egészséges, ha van egy olyan pont, ahol már a színész belülről jobban érzi, vagy átlátja az egészet, és akkor hozzá tud szólni. Aztán rendezője válogatja, hogy szívesen veszi-e ezt vagy sem.

Ti már többször dolgoztatok együtt Misivel filmen, színházban először. Milyen vele a munka?
Misiben nagyon bírom azt, hogy higgadt, nincs generálva mesterséges pánik vagy kétségbeesés. Nagyon jó, finom humora van. Az is szimpatikus, hogy olyan dolgokról beszél, amikről látszik, hogy tud. Beleássa magát, utánamegy. Pont annyira ragaszkodik a valósághoz, amennyire filmnél vagy színháznál kell, hogy megmaradjon egy valóságmag, de mégis egy izgalmas történet jöjjön ki belőle.

Mennyire érződik szerinted Misi filmes háttere az előadáson?
Maga a műfaj is nagyon filmes, Misiből adódóan. Ami félelmem volt az utolsó hetekben, hogy azt éreztem, nem elég teátrális, amit csinálunk, de ez egy kamaratermi előadás, aminek tök jól állnak a finom gesztusok, és színészként sem kell úgy nyomni a dolgokat, hanem szépen lehet engedni, hogy a néző fejében álljon össze a történet.

Mennyire jelentett kihívást az, hogy gyerekekkel dolgozol Az örökségben?
Semennyire, tök jók voltak a srácok. Szerintem a gyerekekkel kapcsolatban az a kérdés ilyenkor, hogy mennyit bírnak, mennyire fáradtak. Hogy észreveszi-e az ember, hogy még figyelnek, vagy most kicsit lazítani kell. Ezt is nagyon jól kezelte Misi. Inkább az a feladat, hogy az ember elérje azt, hogy otthonosan mozogjanak ebben a közegben. Olyan bizalom legyen, hogy megnyerjük őket magunknak, hogy ne azt érezzék, hogy be kell jönni, el kell mondani néhány mondatot, hanem ne vesszen el a játékkedvük. Az elején persze terelgetni kell őket, mert mi tudjuk, hogy muszáj reprodukálni, amit csinálunk, ők meg még szerencsére nem tudják. De nem vagyok ebben profi, most dolgoztam először gyerekekkel. Tyúkokkal már dolgoztam. Gyerekekkel jobb! (nevet)

Megint egy értelmiségi szerep, gyerekorvost játszol.
Nem így fogom fel. Inkább az ember érdekel és az, hogy ennek az embernek van egy sértettsége és próbálja ezt elnyomni. Bármilyen karaktert kap az ember, az az első, hogy neki mindig igaza van. Mindig helyes, amit ő csinál. Izgatott az anyjához való viszonya, a testvérével való kapcsolata, az egész vidéki miliő, ahol mindenki ismer mindenkit, mindenkinek van tudása a másikról, akár valami nagyon intim.

Mennyiben tekinthető ez a darab polgárpukkasztónak?
Annyiban, amennyiben nem tudunk ezekről a dolgokról, nem ismerjük ezt az országot, legalábbis egy nagy részét. Ma ebben az országban nagyon nehéz úgy beszélni a valóságról, hogy az ne sértsen meg embereket. Szerintem bármit lehet mondani, ha annak célja van, vagy a valóságot mutatja meg. A probléma mindig ott van, ha ez nincs kontextusba helyezve, vagy nincs megmutatva a többi oldal. Azt gondolom, hogy itt eléggé körbe van járva egy téma. Sok darabja megmutatkozik a közösségnek. A valóság az kényelmetlen. Nincsen győztes, vesztes, nincs egyértelműen jó vagy rossz, hanem emberek vannak bűnökkel, szerencsétlenségekkel, elfojtásokkal, vágyakkal.

Úgy tűnik, fokozott figyelemmel kíséred a társadalmi, közéleti történéseket.
Érdekel a közeg, amiben élünk. De az is inkább a színház oldaláról, tehát hogy az emberek hogyan működnek, hogyan változik, záródik be egy közösség, hogyan lesz teljesen apatikus egy ország, hogyan legyintünk mindenre. Ezek érdekelnek, és ennek egy fontos kivetülése, hogy a mai politika hol tart, hogy kelljen arról beszélni, egyáltalán lehessen gondolkozni rajta hogy hol és mikor rontottuk el. Számomra érthetetlen, hogy egy közösség, hogy juthat el odáig, hogy egymással szembe forduljanak az emberek.

Legutóbbi rendezésed az Örkényben A lélek legszebb éjszakája. A szöveg szinte mozgókép után kiált, te mégis színházban képzelted el.
Mert nem vagyok filmrendező. (nevet) Érdekelt ez a kihívás. Kifejezetten színházba szántuk, de használunk vetítéseket. Ez az első technikás rendezésem. Sándornak (Jászberényi Sándor, A lélek legszebb éjszakája szerzője – a szerk.) nagyon sok anyaga van, amit ő maga vett fel, és ránk bízta. Azt gondoltam, hogy jól áll a dolognak, ha őt magát is látjuk monitoron keresztül abban a közegben, amiben dolgozik. Szabó-Székely Ármin, dramaturggal dolgoztunk a szövegkönyvön. Az volt nagy érvágás, hogy miket hagyjunk ki, de az leszűkítette a dolgot, hogy tudtuk, hogy egy helyszínre, Egyiptomra akarunk koncentrálni. Az is nehézséget jelentett, hogy mi közünk nekünk a Madách téren ehhez az egészhez. Mi jogunk van erről beszélni? Mi az a forma, amiben hitelesek tudunk maradni? Végül is arról akartunk beszélni, hogy mi van Maros Dánielben, hogy ez a kettészakadt személyiség hogyan tud a színpadon jól működni, hogy megmaradjon a történet, de lásd, hogy ez az ember mennyire szét van esve, és hogy a két éne, hogyan egészíti ki egymást, hogyan harcol egymással.

Bordás Katinka
Fotók: Gulyás Dóra