Jurányi Latte

GÁBOR SÁRA

Augusztus 2-án a 29. Thealter Fesztiválon tartották a Kutyaportéka ősbemutatóját a Trafó, a MASZK Egyesület és a Füge Produkció együttműködésében. A kisvárosi kórkép szerzője, Gábor Sára író-dramaturg mesélt a darab keletkezéstörténetéről a budapesti premier kapcsán, amelyre október 3-án kerül sor a Trafó Klubban.  

Nem szokványos módját választottad a színházcsinálásnak. Mi indított el az etnodráma, a Kutyaportéka felé?
Dramaturg szakos felvételink harmadik fordulóján egy „elrettentőt” tartottak az előttünk végzettek osztályfőnökeink (Kárpáti Péter, Upor László, Jákfalvi Magdolna) felkérésére. Ebben kifejtették a dramaturg lét keserveit és kilátástalanságát. Nevettünk rajta, de ez a szólam mindvégig be-bekúszott a képzésünkbe. Bármilyen jó munkáim lettek, érdemes volt erre odafigyelni, és találni egy másik lábat a dramaturgián kívül. Ha meg már kilép az ember az alkalmazott szakma biztonságából, valami olyat szeretne csinálni, ami önazonos és tényleg izgatja. Nekem az, hogy idegen világokba kiránduljak, kutassak, emberekkel beszélgessek, és ebből írhassak, ez maga a Kánaán. Megunhatatlan. És az se mindegy, hogy ez a túra nem a felső tízezer, hanem az alsó hárommillió körében történik, akik nem hallatszanak, nem látszanak. Emiatt kezdtem el – első körben a szakdolgozatom előkészítéséhez – különböző dokumentumszínházi társulatokat, projekteket, tanulmányokat keresni. Ekkor jött a Titánium-pályázat, ahova már ezt a készülő, elméletileg körbelőtt, de még kezdetleges projekttervet beadtam. Az etnodráma műfajára egészen konkrétan egy Johnny Saldaña nevű amerikai professzor tanulmányában bukkantam rá a Sajátszínház egyik kiadványában.

Mi jelentett kihívást a munka során?
Ez az egész egy módszertani kísérlet, nem nagyon volt mintánk. Ilyen formában majdnem minden része lutri és halálugrás. Pár héttel a közös kutatás előtt derült ki, hogy a kiszemelt kisvárosba nem tudunk menni, mert minden szabad szobát elfoglaltak az odacsődülő házasulandó párok és népes rokonságuk. Újratervezés. A szociológus, Bazsalya Balázs korábbi tereptapasztalatai alapján ajánlotta azt a települést, ahol végül letáboroztunk. A kutatás briliánsan sikerült. Hazafele, a bicikliszállító vagonban tekézve úgy éreztük, öt nap alatt beavatást nyertünk ennek az apró világnak az összes titkába. Nagycsoportos mélymerülés volt. Én el se tudtam képzelni, hogyan lehet ezt az élményt dramatizálni, adaptálni. A megírás maga egy disszertáció méretű kihívás volt. Aztán az is okozott fennakadást, hogy a folyamat különböző részeinek más a felelőse. Balázs vezette a kutatást. Én izzadtam az anyagok feldolgozásán és megírásán. És az olvasópróbától Bálint volt a főnök. Adogattuk át a stafétát, és fennállt a veszélye, hogy sok bába között elvész a portéka. Ez szerencsére nem történt meg.

Hogyan fogadtak titeket a helyiek? Milyen tapasztalat volt neked az anyaggyűjtés időszaka?
Balázzsal kicsit előkészítettük a terepet, aztán jött a csapat – színészek, látványtervező, dramaturg, produkciós menedzser, zenész, táncos. Feltűnést keltettünk, az nem kérdés. A második napon már bizonyos helyeken vártak minket. A módszer az volt, hogy beköszöntünk a polgármesternek, aki körbevitt a városban, ezzel mintegy zöld utat kaptunk. Ő ajánlott olyan embereket, akikkel érdemes beszélni. Így indult. Jártunk kézről-kézre, és mindenhol tisztáztuk, hogy honnan és miért jöttünk. A helyiek örültek, hogy beszélhetnek, mi pedig kíváncsian hallgattuk őket. Legtöbben úgy érezték, az ország határa Budapest határa, az ő problémáikat senki nem hallgatja meg. Nem történik semmi a „periférián”. Bármilyen pimf dolog is egy színházi előadás, ez is lehet egy szócső. Esténként a „főhadiszálláson” megbeszéltük a napi eseményeket.

Ha nem szerepekre, akkor mi alapján választottátok ki a színészeket?
Talán két szempont volt. Az egyik, a szakmai kvalitásokon kívül, egyfajta nyitottság, érdeklődés és érzékenység, ami egy ilyen típusú kutatásban való részvételhez elengedhetetlen. A másik, hogy legyenek sokfélék, különböző korok és nemek, hogy szerepcserékkel eljátszható legyen minél több figura. Aztán a színészek élményei, emlékei formálták, alakították a szerepeket. A próbafolyamat során az volt a nehézség, hogy eleresszék a specifikumokat; az afgán gyerekorvost, a Dávid-csillagot viselő uzsorást, Kútfúrót a kocsmából, és megtalálják saját magukat azokban a sorokban, amiknek egy részét valaha valaki más mondta nekik. Mindenki nagyon kreatívan, érzékenyen vette ezeket az akadályokat.

Az V. Titánium Színházi Szemle Trafó-díjas előadása a Kutyaportéka. A Titánium mentorprogram hogyan segítette a munkádat?
Ha nincs a Titánium, nincs az előadás. Egyedül nem tudtam, mertem volna belevágni. A mentorprogram során teret biztosítottak egy pontosabb, tudatosabb tervezésnek. Illetve ráébresztettek, hogy milyen fontos egy produkciós menedzser, így kértem fel Szőke Timit, aki lenyűgöző profizmussal működteti azt a bonyolult gépezetet, NKA-tól a sajtón át az elszámolásokig, ami egy független színházi előadás létrejöttéhez és életben tartásához elengedhetetlen. És a Titániumon keresztül jutott el a projekt a Trafóhoz és a Thealterhez, akik végül rásegítették a megvalósulás TAO-kátyúktól és akadozó építkezési munkálatoktól nehezített útjára, amelyen nemsokára, egészen pontosan október 3-án beér a célba: a frissen felújított Trafó klubjába.

Bordás Katinka
Fotó: Nagy Gergő
További időpontok: 2019. október 9. 18:00, 14. 20:00, november 6. 20:00