Aktuális hírek

JURÁNYI FRAPPE – ISÉPY ANDOR

Új interjúsorozatunkban, a Jurányi Frappe-ban a Füge Produkció munkatársaival beszélgetünk színházi háttérmunkákról, tapasztalatokról és persze a Jurányi Házról. Novemberi interjúalanyunk Isépy Andor, színpadmester, díszítő.

Mivel foglalkoztál, mielőtt a Jurányiba kerültél?
Még a főiskola alatt – környezetmérnöki szakra jártam a mai Óbudai Egyetemre – egy reklámcégnek dolgoztam, ahol promóterként kezdtem, vagyis köztéri kampányokban szórólapokat, esetleg termékmintákat osztottam, és reklámbiciklit tekertem. A főiskolát végül nem fejeztem be, hanem egy érdi vagyonvédelmi cégnél helyezkedtem el, kisbusszal beszerző körutakra jártam Budapestre. Később visszatértem a reklámszakmába: a korábbi reklámcég konkurenciájához szegődtem, közvetlenül a cégvezető alatt dolgoztam. Itt már nem csak promóterkedni kellett, hanem a kampánynak útvonalat tervezni, közterülethasználati engedélyeket igényelni, reklámot ragasztani, beosztani a promótereket, kiszámolni a bérüket, stb. Ezt a munkát még akkor is csináltam, amikor a Jurányiba elkezdtem bedolgozni, alkalmanként díszíteni. Úgy emlékszem, a A halottember díszletével „találkoztam” először itt a Jurányiban a Szkéné folyosón. De a többiek állítják, hogy már az Egy őrült naplója díszlete volt az, amit először építettem. Hivatalosan az Őrült-be voltam először bevonva, mint díszítő. A Jurányi az első munkahelyem, ahol csapatban kell dolgoznom. De szerencsém volt, jó közösségbe könnyű beilleszkedni. 

Mikor és hogyan kerültél a Jurányiba?
2016-ban Kapolcson voltunk egy nagyon jó barátommal, akinek volt/van Jurányis kötődése. Ott bemutatott a többieknek, aztán segítettem bepakolni A szerelem zsoldosai díszletét. Nem akartam ott állni és bámulni, amíg a többiek pakolnak. Ott állítólag látták bennem a potenciált. Szerintem egyébként, munka közben jól meg lehet ismerni a másikat. Kapolcs után egyre többször hívtak a Jurányiba, ha pakolni, díszíteni kellett. Előbb díszítő lettem, majd két éve színpadmester is. 

Gondoltad volna valaha, hogy színpadmester leszel? Érdeklődtél korábban a színház iránt?
Nem, abszolút nem. Nem jártam színházba. Nyilván gyerekként elvittek egy-egy darabra, de nem fogott meg, amiket akkor láttam. Viszont mióta itt dolgozom, igyekszem minden előadásunkra beülni, és más színházakba is többet járok, mint régebben.

Mit szeretsz legjobban a Jurányiban?
A légkört. A Jurányi a második otthonom, néha az első, rengeteget vagyok itt a szabadidőmben is. Jól ki lehet jönni itt mindenkivel. Szeretem, hogy mindig történik valami izgalmas, nincs két egyforma nap. Ha programra vágyik az ember, akkor csak beül egy előadásra, vagy épp a kávézóba. 

Mi a feladatod színpadmesterként?
Ismerni kell a teret, mi fér be, mi nem. Mit, hogyan lehet megvalósítani. Nem árt kicsit ismerni a rendezők, színészek személyiségét, lelki világát. Kinek mi a fontos, hogyan lehet velük jól kijönni. Vagy, hogyan lehet őket meggyőzni egy mindenki számára ideális kompromisszumról. Ez néha igazi csapatmunka részünkről. Mármint a más útra terelni valakit, aki rendkívüli módon ragaszkodik egy-egy elképzeléséhez. :-) 
Ezenkívül egyeztetnem kell a külsős produkciókkal, amiket befogadunk, illetve ha egy Fügés előadás megy vidékre, akkor a helyszínnel fel kell vennem a kapcsolatot, de ebben Totobé Anita is sokat segít, illetve Éltető András, a Jurányi műszaki koordinátora. Szeretek előadásokkal utazni. Persze időnként félrecsúsznak a dolgok. Például, mikor két éve Szegedre ment a Gólyakalifa című előadásunk a Régi Zsinagógába, le kellett egyeztetnem, hogy vannak-e 40 cm magas dobogóik (amik elengedhetetlenek az előadás lebonyolításához), de ezt elfelejtettem, és kb. 1 % esély volt arra, hogy pont olyan és annyi dobogójuk van, amilyen nekünk kell... És volt nekik. De szerencsére ritkán fordul elő, hogy ilyet hibázok. Ezenkívül én készítem a díszítők beosztását, valamint egyeztetek a műszakkal, hogy tudunk-e párhuzamosan dolgozni, hogy mikorra legyünk készen egy-egy beépítéssel. Illetve egyeztetek Szakács Zsuzsival is, aki a terembeosztást intézi, mert fontos tudnunk, mikor szabad egy-egy terem, hogy beépíthessük a díszletet, hogy nem próbál-e ott valaki. Valamint az adott előadások asszisztenseivel is megbeszéljük a menetrendet. 

Hogy néz ki egy napod?
Egy vagy két előadás építésével kezdődik. Adott napon délelőtt, napközben, vagy már előző nap beépítjük a térbe a díszletet a menetrend szerint. Időre el kell készülni, hogy a műszak tudja kezdeni a fény és hang beépítését. A díszletraktárból kihozzuk a díszletet, kellékeket, néhány óra alatt helyére kerül a díszlet, majd átnézzük, ellenőrizzük. Van, hogy estig nincs is teendő, ilyenkor, ha tudunk, előre dolgozunk. A bonyolult díszletes előadásoknál díszítőügyeletet biztosítunk, hogy a próba után, előadás előtt legyen itt valaki tőlünk, ha valami nem úgy működne, ahogy kell, ki tudjuk javítani. Előadás után bontunk.

Mit szeretsz legjobban a munkádban?
Imádok szerelni, dolgokat szétszedni, összerakni, javítani. Jól tudunk együtt dolgozni Martin Mathieuvel, a másik díszítőnkkel, aki rendkívül ügyesen, okosan nyúl hozzá a díszletekhez. Néha még túl is gondolkodjuk az egészet, már régen végeztünk volna a pakolással, de túlbeszéljük, hogy hogyan lenne egyszerűbb/gyorsabb behozni a helyiségbe a díszletelemeket. De ezeket jó megbeszélni, rengeteg ilyen apróság, fontos kis részlet van ebben munkában, amik változatossá teszik: kitalálni a mozdulatokat, módszereket, hány lépcsőfok van, merre nem tudjuk vinni a díszletet, mert nem fér át, vagy éppen próbálnak a teremben, amin át kell haladnunk... Munka közben fő szempontjaink: a biztonság, idő-, energia-, hely- spórolás, állagmegóvás. Azt is szeretem itt, hogy én osztom be az időmet, persze a munkatársaimmal egyeztetve.

Már szó volt Keresztes Tamás monodrámájáról, az Egy őrült naplójáról, ahol az előadásban is szerepet kaptok. Mesélnél erről?
A kedvenc előadásom. Tudtad, hogy a 200. előadásához közelít? A díszletet – egy több száz kilós építményt – az előadás egy adott pontján átfordítjuk a tengelye körül. Ehhez egy bizonyos koreográfia szerint le kell pakolnunk a kellékeket Mathieuvel és Szakács Zsuzsival, az előadás asszisztensével 20-30 másodperc alatt. Olyan, mint egy tánc. Kiesik ez az idő abban az eksztázisszerű állapotban. Átfordításnál Tomi, miközben játékban marad, és mi, Mathieuvel a takarásban elkezdjük emelni a díszletet egy bizonyos sebességgel, erővel, ügyelve rá, hogy mindenkire kb. azonos súly terhelődjön. Elég látványos, esetleg ijesztően is hathat a nézőknek. Miután megtörtént az átborítás, benyújtjuk a díszlet résein keresztül a kezeinket, elmegyógyintézet őröket „játszunk” Mathieuvel. Én kezet rázok Tomival, letépem a fejéről a koronát, Mathieu meg mutatóujjal figyelmezteti, bedob egy vizes zsemlét. Még ennyi előadás után is nagyon izgalmas ott hátul lenni, utána mindig kalapál a szívünk. Külföldre is sokszor ment ez az előadás: Csehországba, Lengyelországba, Romániába, Bulgáriába, Görögországba. Szentpétervár volt talán a legizgalmasabb, ott végig is jártuk azokat az utcákat, amik a darabban szerepelnek.

Hogy bírod a munkával járó fizikai terhelést?
Tulajdonképpen az edzést ki lehet váltani egy-egy beépítéssel és bontással. Fitten tart minket a színház. Amikor a covid miatt leálltunk, hónapokig nem nyúltunk díszletekhez, hiszen nem voltak előadásaink. A nyitás után érezhető volt, hogy újra formába kell lendülnünk. Nagyon leeresztettünk. Legalábbis én. Most meg átestünk a ló túloldalára, mert rengeteg előadásunk van, sok a munka. Szerintem ez az ősz az eddigi „legerősebb” időszak munka tekintetében, legalábbis amióta én itt vagyok. Sok új előadásunk is van, amik abból a szempontból nehezebbek, hogy még nem jöttünk bele az építésükbe-bontásukba, nincs meg a rutin, és ilyenkor még sokkal több időt vesz igénybe minden. Simán lehet, hogy egy díszlet első összerakása 4-5 órát vesz igénybe, de öt előadással később már másfél óra alatt megvan. 

Saját tapasztalatból és másoktól is tudom, hogy szeretnek veled dolgozni a színészek, rendezők, technikusok, asszisztensek. Jó azt tudni, hogy te is jelen vagy egy-egy próbán vagy előadáson, ugyanis ha bármilyen probléma merülne fel, azt képes vagy hidegvérrel kezelni. Előfordult, hogy diavetítőt hoztál rendbe előadás előtt, amikor már sorban álltak a nézők. Te hogyan éled meg ezeket a helyzeteket?
A diavetítő feltámasztása közös sikerünk volt aznap Kormosói Robival, aki az egyik legtapasztaltabb technikusunk. Jólesnek ezek a visszajelzések, nekem is mondták már színházi alkotók, hogy örültek, hogy pont akkor ott voltam, amikor kellett. Viszont ilyenkor azt érzem, hogy ennek innentől meg is kell felelni, tartani kell egy szintet. Ami néha nem egyszerű. De azért nem vagyok az a túlaggódós fajta. 

Mi a legnagyobb álmod karrier, munka szempontból? Emlékszem arra, hogy egy időben a technikusi pálya is vonzott.
Szerintem előbb-utóbb mindenkinek, aki színházba kerül, megtetszik a világosítói, hangosítói szakma. Szirtes Attila, a Jurányi volt műszaki vezetője a díszítői munkakörben képzelt el engem, és én is ehhez érzem magam legközelebb. Sosem voltam karrierista, mindig találtam valamit, ami tetszett, és azt csináltam. A Jurányi az a munkahely, ahol a legrégebb óta dolgozom, korábban mindig kb. 3 évente váltottam. Néha eszembe jut, hogy szívesen terveznék, építenék díszleteket, mert látom a gyakorlatban, hogy mit csinálhattak volna másképp a díszletkivitelezők. Sokat lehet abból tanulni, hogy észreveszed ezeket, továbbgondolod, hogy lehetett volna még jobban megcsinálni a díszletet azért, hogy könnyebb, masszívabb díszlet készüljön, ne menjen tönkre tíz előadás után. Egyébként nagyon vonz a repülés, szeretnék pilótának tanulni. Már négyszer vezettem repülőt rövid ideig, ebből egyszer 20 percig, ott csak a fel-és leszállást nem én hajtottam végre.
 
Díszítői szempontból milyen a jó díszlet?
Könnyű, de stabil, például mint A szerelem zsoldosai, vagy A nagybőgő című előadás díszletfalai, amelyek fából készültek, mégis nagyon masszívak. Legyen tartós, könnyen összeszerelhető, kis helyre, egymásba pakolható. Például a sokat emlegetett Egy őrült naplója díszlete is úgy van kitalálva, hogy egymásba legózható darabokra lehet szétszedni, vagyis viszonylag könnyű tárolni. Tetriszezésnek szoktuk hívni azt, amit csinálunk, hogy minél több díszletelem és kellékesdoboz elférjen a szűkös díszletraktárainkban. Szeretünk függőlegesen építkezni, egymásra pakolni mindent a helytakarékosság jegyében. Nem ritka, hogy egy díszlet tárolására használt tér legnagyobb dimenziója a függőleges. Előfordult már, hogy a díszlet egy részét a plafonra, kötélen felhúzva tároltuk. Nagyon helyszűkében vagyunk a Jurányiban, ami időnként ilyen drasztikus megoldásokat kelt életre.

Mit üzennél azoknak, akik kedvet kaptak a díszítői munkához?
Próbálják ki, ha lehetőségük van rá. Viszont aki nem szeret pakolni, szerelni, vagy könnyen elfárad, az ne csináljon ilyesmit. Olyanok válasszák ezt a munkát, akik szeretnek építeni, összerakni, javítani dolgokat, mert ők élvezni fogják. 

Bordás Katinka
fotó: Szakács Zsuzsi