Aktuális hírek

JURÁNYI FRAPPE – ÉLTETŐ ANDRÁS

Új interjúsorozatunkban, a Jurányi Frappe-ban a Füge Produkció munkatársaival beszélgetünk színházi háttérmunkákról, tapasztalatokról és persze a Jurányi Házról. Első interjúalanyunk Éltető András, aki a független színházi területen sokak számára lehet ismerős a Krétakör és a Proton Színház műszaki vezetőjeként. Idén áprilistól a Jurányi műszaki koordinátori pozíciójában erősíti a stábot. 

Áprilisban kezdtél a Jurányi műszaki koordinátoraként. Előtte milyennek láttad a Jurányi Házat? És milyennek látod most a független színházi szcénában?
Kilenc évvel ezelőtt, amikor Viki már megkapta ezt az épületet, itt voltam azzal a pár emberrel, akiket körbe vezetett, és megmutatta, mit-hogy képzel el. Már akkor is érdekes projektnek tűnt. Óriási az épület, kíváncsi voltam, hogy lehet megtölteni. Picit szkeptikus voltam, hogy lehet egy olyan csapatot összeállítani, ami az egész Házat viszi, meg a bejövő projektekre is fókuszál, de nagyon jól sikerült, és remélem, tovább folytatódik. Mostanra beteljesítette a nevét: inkubátorház, hiszen megalakulása óta nagyon sok fiatal alkotónak, alkotócsoportnak segít. Hatalmas támasz az is, hogy egyáltalán itt lehetnek ezek a csapatok. Ez bőven elég, ennél több szerintem nem is akar lenni a Jurányi, mint fiatalokat elindítani az útjukon. 

Hogy indult a te pályafutásod?
Marosvásárhelyen születtem. A keresztapám, Tarr László kiváló színész volt, és mivel nagyon jó volt a kapcsoltunk vele, ezért sok időt töltöttem a marosvásárhelyi színházban. Érettségi után nem tanultam tovább, a szüleim bánatára, de ez az én döntésem volt. Aztán a keresztapám biztatására, mivel amúgy is sok időt töltöttem a színházban gyerekkoromban, díszítőnek jelentkeztem. Ott találkoztam Abódi Feri bácsival, az akkori színpadmesterrel, akitől rengeteget lehetett tanulni. Nagyon meghatározó volt számomra a hozzáállása, amit azóta is kevés színházi embernél tapasztaltam. Ahogy ő egy vidéki faluból származóként hozzáállt a színházhoz. A színházon belül volt egy másik szakember, akinek hasonló volt a mentalitása, Kovács Zoli ’Püri’, a fővilágosító volt az, aki átcsalt engem a világosítókhoz, mert tudta, hogy érdekel. Annyira tiszteltem Feri bácsit, hogy jó ideig úgy dolgoztam, hogy bementem a díszítőkkel reggel, megcsináltuk, amit kellett, és utána folytattam a napot a világosítókkal, majd Feri bácsi szólt, hogy most már nem kell mennem a díszítőkhöz. Azt éreztem, hogy cserbenhagyom, ha nem megyek. Így kezdődött minden. A folytatás pedig az volt, hogy Süsüék (Schilling Árpád) bővítették a Krétakört, csatlakozott hozzájuk Katona Laci meg Viola Gabi, a marosvásárhelyi társulatból. Ők ajánlottak engem, majd Gáspár Máté hívott a Krétakörbe 2001-2002 környékén. Marosvásárhelyen is nagyon jó munkáink voltak, imádtam Novák Eszterrel dolgozni, szerintem kölcsönös volt.

Mi csábított a Krétakörhöz?
Viola Gabival jó barátok voltunk, ő beszélt rá a váltásra. Voltam rövid ideig a Katona József Színház Kamrájában is, de az nem fogott meg annyira. A Krétakörről meg tudjuk, hogy nagyon más, 0-24-es projekt volt, és ez megtetszett. Hetekre külföldre utaztunk, előadások készültek például Párizsban. Budapesten is rengeteget játszottunk, de érdekes módon vidéken nem annyira. Nagyon szuper időszak volt, szerintem mindannyiunknak. Japántól, Kínán át, Európán keresztül, Amerikáig végig turnéztuk a világot. Technikában is fejlettebbek voltak ezek a helyszínek, mint ahol Magyarországon játszottunk, de a technikusok hozzáállásában is érződött a különbség. Viszont szerintem ez abból is fakad, hogy Magyarországon nincs színházi technikusi iskola. Van egy OKJ-s képzés, ahova általában azok mennek el, akik már amúgy is színházban dolgoznak, csak kell nekik a papír. Itthon nincs versenyképes képzés, nem tudsz éveket tanulni, mert nincs lehetőséged. Rengeteget dolgoztunk külföldi technikusokkal, és kiderült, hogy vannak, akik az általános iskolát befejezik, és egy négy éves technikusi iskolával folytatják, majd utána szakosodnak hangra, fényre, videóra, és szerintem aki ebbe belevág, azért teszi, mert imádja ezt csinálni, és azt gondolja, hogy imádni is fogja. Nem mindegy az, hogy azért megyek el például díszítőnek, mert ez a meló van, vagy azért, mert ezt szeretném csinálni. Más mentalitással jár ez így. Csak egy példa: ha elviszünk egy előadást külföldre, sokkal jobban elő is készítjük, mint ha itthon játsszuk, itthon még mindig megszokott az, hogy jó, majd megoldjuk valahogy, ha itt vagytok. Ezt nem szeretem, mert akkor már csak úgy tudjuk megoldani, ahogy a helyszín meg tudja oldani, mert hiába kérek valamit, azt kapom, hogy az nincs, de van ez helyette. És persze így is meg lehet oldani. Külföldre a fényt, hangot, videót centiméterre pontosan egyeztetjük le. Általában nincsenek kompromisszumok. Az itthon megtervezett előadást egy az egyben teszed át a külföldi színpadra. Persze ez biztos pénzkérdés is. 

Milyennek látod a hazai technikusi közösséget? Vannak fórumaitok?
A Facebookon van hangtechnikusok csoportja, de itt többnyire munkalehetőséget keresnek, kínálnak. Olyan is van, hogy beírják, hogy elakadtam ezzel vagy azzal, tud-e valaki segíteni. És segítenek. 

Hiányszakma a színházi technikus?
A Covid miatt szerintem hiányszakmává vált, hiszen rengetegen váltottak, és akik már bekerültek a színházból egy biztos munkahelyre, ami akkor is működni fog, ha jön még egy hullám, ők már nem mernek visszajönni. Nehéz embert találni, jó embert meg még nehezebb. 

A Proton Színházzal sokat dolgozol. Hogy találtatok egymásra?
Mundruczó Kornél rendezett a Krétakörnél egy előadást, A Nibelung-lakóparkot, akkor találkoztunk először, a második a Jég című előadás volt a Trafóban. Már az elejétől kölcsönösen jó volt együtt dolgozni, bár nem könnyű vele, bármikor jöhet egy olyan ötlete, hogy például kerüljön be 8 m³ tőzeg a színpadra, ássunk el benne valakit. „Délutánra meglesz?” Egyébként ő mindig kész díszlettel kezd el dolgozni, így a díszlet mindenkit inspirál az első pillanattól fogva, persze ez nem jelenti azt, hogy ne tudna a próbaidőszak végére egy nagyot változni. Egyrészről nagyon jó, hogy már a hanggal, fénnyel az elejétől dolgozhatunk, de nehéz is műszaki vezetőként lekövetni mindezt. Ezután a két munka után kért meg Kornél, hogy legyek a Proton műszaki vezetője. És az előadások fénytervét is én csináltam, de nem teljesen önállóan, mert Kornélnak elég markáns elképzelése van mindenről, azonban sok mindent rám bíz.    

Mi a műszaki koordinátor feladata itt a Jurányiban?
Egy jó műszaki csapat összefogása, motiválása, bejövő és kimenő projekteknek, előadásoknak a műszaki egyeztetése, szervezése, kapcsolattartás a Ház vezetésével, technikusi ügyelet beosztása. Röviden ezek. 

Mi inspirál a Jurányiban?
Szeretek fiatalokkal dolgozni, a Krétakör sem kőszínház volt, hanem kísérletező, másképp működő társulat, valahol ugyanezt kapom itt is a Jurányiban, hogy olyan fiatalokkal lehet dolgozni, akik sok esetben az első előadásukat csinálják. 
Reményeim szerint a Jurányi lehetne egy olyan hely, csapat, mint amivel én külföldön találkoztam, persze nem műszaki felszereltség tekintetében, mert infrastrukturális korlátai vannak az épületnek. Azt szeretném, ha a fiatal alkotók, vagy bárki úgy jöjjön ide dolgozni, hogy aztán úgy menjen el, hogy nagyon szívesen visszajönne még. És azt mondja bárkinek, hogy a Jurányiba menjen dolgozni, mert ott úgy segítik a munkáját, ahogy szeretné. Szerintem az a lényeg, hogy a másik fél ne úgy éljen meg egy helyzetet, hogy mi nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt, hanem lássa, hogy igyekeztünk, de ilyen-olyan okok miatt képtelenség, amit kért, de helyette csináljunk valami mást, hasonlót. Fontos, hogy közös nevezőre jussunk. Csak azért, mert valaki valamit látott színpadon, az nem azt jelenti, hogy a mi színpadunkon vagy bármelyik másik színpadon is meg lehet csinálni, de hozzuk ki a helyzetből a maximumot. A potenciál itt megvan: megvannak hozzá az emberek. 

Milyen típusú rendezővel szeretsz dolgozni?
Mindig azokat a rendezőket szerettem, és azokkal volt jó nekem dolgozni, akikkel sok olyan dolgot kellett megoldani, ami kihívást jelentett. Schillinggel, Mundruczóval, Zsótérral és az ő díszlettervezőjével Ambrus Marival, Novák Eszterrel, Bodó Viktorral. Nagyon szerencsés voltam, hogy velük dolgozhattam és rengeteg mindent tanultam tőlük, vagyis inkább mindent tőlük tanultam. Nem a technikai alapokról, hanem a munkamorálról. Mellettük nagyon jól el lehet sajátítani ezt a szakmát, ha megvan az emberben a kellő alázat. Mindig azt mondom minden kollégámnak, hogy gondoljanak arra, hogy mi nem ronthatjuk el azzal, hogy nincs kedvünk átszerelni a lámpát, azoknak a munkáját, akik egy adott előadással már hetek, hónapok, vagy akár évek óta dolgoznak, és a finishben találkoznak valakivel, aki rosszkedvvel, minden alázat nélkül fordul a munkához. Nekem nagyon jó tapasztalataim vannak a fenti rendezőkkel. Egy olyan kapcsolatom alakul ki ezekkel az emberekkel, hogy azt éreztették a végén, hogy te is hozzátettél valamit az előadás létrejöttéhez. És egy ilyen jó első munkánál később egyre jobban támaszkodnak az emberre egy második, harmadik rendezésnél, és ettől te is nagyon várod a következő közös munkát. Érezheti az ember magát alkotótársnak, meg segédmunkásnak is. Persze vannak, akik teljesen kész koncepcióval jönnek, de én azokkal jobban szeretek dolgozni, akik bizonyos dolgokat rábíznak a műszaki stábra, hogy együtt találjuk ki. Még azt szeretném megjegyezni, hogy Bányai Tomitól is nagyon sokat lehetett tanulni, azt is, hogy világíts egy előadást, de a hozzáállást is. Ágh Marcitól is, aki Mundruczó és Schilling díszlettervezője.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
Az összes Krétakörös, Protonos előadásomat szerettem. Vannak műszakilag nehezebben kivitelezhető előadások, amiken elámulnak a nézők, hogy mit tud csinálni a díszlet, mondjuk a Látszatélet ilyen. Egyik előadás után Bodó Viktor behozta a backstage-be a tanítványait, és megkérdezte, hogy végigvezetheti-e őket, hogy megnézzék, hogy áll össze a díszlet. Az ilyesmi jól tud esni. 

Tudsz "civilként" előadást nézni, vagy szemet szúrnak az egyes világosítói megoldások?
Nem lehet szerintem, rögtön észreveszed… Azt nézed, hogy oldottak meg bizonyos dolgokat. Szakmai ártalom. 

Mit üzensz a most pályakezdő technikusoknak?
Csak azt tudnám javasolni nekik, hogy legyen meg a kellő alázatuk, szeressék azt, amit csinálnak, ha meg nem szeretik, akkor rengeteg szakma van, ami közül választhatnak. Ha rájön az illető egy-két év után, hogy nem szereti, akkor váltson, mert egyrészt kipróbálhat mást, másrészt rengeteg embernek el tudja rontani a munkáját, és ő se fogja jól érezni magát. Ahogy egy pénztáros el tudja rontani a napod, amikor mosolyogva bemész egy zsemléért a boltba, úgy egy megsavanyodott technikus is el tudja rontani. Szeretni kell és alázattal csinálni, és akkor társként fogja magát érezni a produkcióban az ember, és nem kiszolgálószemélyzetként. 
Bordás Katinka