Jurányi Latte

GAME CHANGER

„Olyan érzetem van a projektünk kapcsán, hogy el se kezdtük, mert már el volt kezdve.” Október 7-én és 8-án 20.00-tól kerül bemutatásra a Trafó Nagytermében Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre Staféta nyertes előadása, a game changer. Az alkotókkal készült interjúból kiderül, mire utal a cím, hogyan zajlott a próbafolyamat, és milyen munkakapcsolat fűzi őket egymáshoz. 

Mi inspirálta az előadást?
Vass Imre: Eredetileg egy saját darabot terveztem, aztán később hívtam Tamarát és Csabát, hogy dolgozzunk együtt. Egy idő után jobban inspirált az, hogy kettejükkel hozzunk létre valamit, mint az általam korábban kitalált koncepció, ami biztonságos keretrendszer tud lenni saját magam számára.

Vadas Tamara: Vasi behívott egyszer egy beszélgetésre, ahol megosztotta velem a darabtervét, az ötleteit, majd eltűnt egy időre, gondolkodott a saját projektjében, meg azokon, amiket velem beszélt, és végül egy közös produkcióra hívott minket Csabával. Kiforrott benne az, amit most elmondott, hogy velünk szeretne dolgozni. Tudtunk kapcsolódni a projektéhez, és nagyobb dimenziók nyíltak meg onnantól kezdve, hogy hárman kezdtünk el vele foglalkozni, gazdagítva Vasi ötlethalmazát.

Mire utal a cím?
Vass Imre: A game changer egy sportszakzsargonból származó kifejezés, ami a végjátékban előhúzott váratlan stratégia alkalmazását takarja a játékszabályok megváltoztatása nélkül. Idővel az üzleti életbe és a politikába is utat talált magának ez a kifejezés. A fő inspiráció számomra, vagyis én azért találtam rá a game changer-re, mert változtatni akartam a saját szakmai működésemen. 10 éve vagyok szabadúszó táncművész, és idáig működött, de nem biztos, hogy tovább is fog, ezért kijelöltem egy két-három éves periódust, 40 éves koromig, ami alatt vajon fel tudok-e találni magam számára valami spanyolviaszt, hogy ne csak ennyi legyen, ami most van. Ezért teszek tudatosan, hogy olyan környezetet teremtek magam körül, amiben hátha meg tud születni organikusan egy gondolat, amitől azt érezhetem, hogy egy következő szintre emeltem a koreográfusi, alkotói működésemet. És azért Tamarát és Csabát kértem fel társalkotóknak, mert szerintem ők is hasonlóban vannak most, mint én. 

Milyen a munkakapcsolatotok?
Molnár Csaba: Nagyon régóta ismerjük egymást, jelen vagyunk egymás privát és szakmai életében is, tehát kollégák és nagyon jó barátok is vagyunk, követjük egymás munkáit. Pár évvel ezelőtt a Deeper c. produkciónkat négyen hoztuk létre Marcio M. Canabarro közreműködésével. A Deeper számomra egy másfél évig tartó kreatív tér volt, ahol valamin közösen gondolkodtunk, és ez nagyon meghatározó volt mindannyiunknak. Fél évvel ezelőtt hárman kibéreltünk Budafokon az Art Quarter Budapestnél egy táncstúdiót, mert azt éreztük, kell egy saját tér nekünk. Egyrészt próbahelyet biztosít most a game changer projektnek, másrészt meg egy meder számunkra, ahol külön is és együtt is dolgozunk, és volt már itt előadás is. Olyan érzetem van a projektünk kapcsán, hogy el se kezdtük, mert már el volt kezdve. 

Vadas Tamara: Igen, és szerintem azért, mert a Deeper alatt kialakult valamilyen munkamódszer, amit akkor nem tudsz megfejteni, miközben kutatod és benne vagy, de azóta nagyobb rálátásunk van az együttműködésünkre, aminek elég fontos alapja a Deeper. Csatlakoznék ahhoz, amit Vasi mondott, hogy mindhárman ugyanabban voltunk, vagyunk, ugyanakkor mindenkinek nagyon más is a karrierútja, viszont mégis vannak közös igények, gondolatok. A Staféta azért is nagy lehetőség számunkra, mert valamit manifesztálhatunk abból a folyamatból, a sok gondaltkörből, amivel foglalkozunk. A game changer pedig tulajdonképpen egy platform, ahol mi teret adunk magunknak és másoknak is arra, hogy kifejezhessünk, együtt gondolkozhassunk, változásokat indikáljunk, mindenféle személyes és szakmai válságokkal, tovább haladásokkal, lezárásokkal. 

Hogyan zajlik a próbafolyamat?
Molnár Csaba: Majdnem ugyanannyi ideje vagyunk a szakmában, hasonló évjárat vagyunk, és persze mindenki kicsit más irányokban is dolgozik. Aktív diskurzust nyitottunk meg egymás között a próbafolyamat során, az evidensnek gondolt dolgokat újraszitáltuk, interjúztattuk egymást. A covid megváltoztatta az időkezelésünket szerintem, és felhozott egy csomó olyan kérdést, ami bekerült ebbe a munkába, még ha nem is a covidról fog szólni a darab. 

Vadas Tamara: Incselkedés, egy-egy szituáció csavargatása benne van a folyamatunkban. A mozdulásainkból, testi gondolkodásunkból építkezünk, azokat kutatjuk. 

Molnár Csaba: A tánc mélyen a mi közös nyelvünk, amit most számunkra közös perspektívából górcső alá veszünk.

Vadas Tamara: Független alkotóként nem csak azért csinálunk művészetet, hogy magunkat mutogassuk a színpadon, hanem a tágabb felelősségvállalása miatt is. Sok kérdést felvetünk: én, mint szabadúszó művész milyen keretek között dolgozom, és az oké-e nekem, vagy milyen rendszert kell kitalálni magamnak ahhoz, hogy ezt a rendszert tovább működtethessem. A projektünk körül rengeteg szakmai téma felmerül, aminek szeretnénk platformot adni. Egy folyamatban gondolkodunk, és a game changer egy nyitó eseménye lesz ennek a platformnak, ahol megnyitjuk ezt a gondolkodásmódot, szívesen vonunk be másokat is a közös gondolkodásba. Szakmailag középkorúak vagyunk, mindhármunknak van már praxisa, érdeklődési körei, bizonyos módszerei, hogy hogyan dolgozik. De sok minden eltérő dolog is van mindhármunknál, és ezeket egymásnak megmutatni konfliktushelyzet tárgya, de jóféle konfliktusé. Meg kell magadat gyurmázni, be kell fordulni magadba, hogy magadon keresztül átmenj. Fontos számomra, hogy ne legyek egy zárt rendszerű alkotó, akinek megvan, hogy hogy állít elő egy előadást. 

Vass Imre: Még azt hozzátenném a próbafolyamathoz, hogy együtt feldolgoztuk Horváth Bence kiégésről, a generációnkról szóló cikkét a 444.hu-n. Közös csomópontokat kerestünk, hogy hol kapcsolódunk mi hárman. És pont a nyitottság miatt, amire Tamara célzott, kívülről is behívtunk képzőművészeti alkotókat, matematikust, művészettörténészt, esztétát egy-egy kötetlen beszélgetésre. Számomra intenzív együttlétben vagyunk a munkafolyamat alatt. 

Hogyan segítette a Staféta pályázat a munkátokat?
Vadas Tamara: Nagyon jó dolog megnyerni a Stafétát, mert nem az van, hogy pályázol egy adott összegre, és annak az egyötödét megkapod, és abból csinálsz valamit, hanem az egy szuper felajánlás a Staféta részéről, hogy ha valaki megnyeri a pályázatot, akkor egy olyan financiális és egyéb támogatást kap, amivel el lehet indulni. Persze még pályáztunk mellé, de a Stafétából már lehet dolgozni, ami fontos.

Molnár Csaba: Tamara és Vasi már volt Stafétás, de én még nem, és eddig nekem egy alternatív rendszernek tűnik, nyitott elvárásokkal.

Vass Imre: A Staféta ad egyfajta biztonságot, külsőbb támogató réteget, ami megtartja a produkciót. Illetve egy láthatatlan közösséget is alkot a Staféta egy-egy szériája. Nagyobb teret is kap egy előadás, mert kilép a csak tánc kategóriából, mert van egy platform, ahol támogathatják egymást a nyertes előadások mindegy, hogy színház, tánc, újcirkusz műfajba tartoznak. 

Bordás Katinka
fotó: Dömölky Dániel