ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Aktuális hírek

2022.06.09.

Díjeső a Jurányiban!

A STAFÉTA Pályázat és a TITÁNium Színházi Projekt Díjátadó Gálája a Jurányiban

,,Jó érzés ebben a díjátadóban, hogy itt már mindenki győztes, hiszen vagy megvalósította a TITÁNium vagy a Staféta projektben a régóta tervezett előadását és ehhez anyagi és infrastrukturális támogatást kapott, vagy a FreeSZFE tanulója és ilyen jogon most részt vehetett az idei meghívásosra szűkített tehetséggondozó pályázatunkon.” -  kezdte köszöntőjét Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Füge Produkció elnöke a Staféta Pályázat és a TITÁNium Színházi Projekt díjátadóján.

2022. június 3-án lezárult a szavazás a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta Pályázat közönségdíjáért.
A nézők ezúttal 29 előadásra adhatták le voksaikat, ugyanis az elhúzódó járványhelyzet miatt a korábbi években nem valósulhatott meg a közönségszavazás.

A Budapest Főváros Önkormányzata és a Füge Produkció közös kezdeményezését 2015-ben olyan fiatalok támogatására hívta életre, akik a kreatív, innovatív gondolkodásukkal és egyedi hangvételükkel hiánypótlóak tudnak lenni Budapest kulturális életében. A Staféta Pályázat az elmúlt években összesen 45 produkció létrejöttét tette lehetővé.

A Staféta közönségdíjat a 2018-as év egyik nyertese Horváth János Antal adta át Göndör Lászlónak, aki Laboda Kornéllal és Szakács Zsuzsával közösen vette át Cséffai Györgyi szobrászművész alkotását. Emellett a Nagymamával álmodtam alkotói a Füge Produkció - támogatói bevonásával - 1.000.000 Ft produkciós támogatást nyertek el, amely egy újabb bemutató megvalósításához nyújt segítséget.

Pass Andrea, a már többszörös Staféta nyertes alkotó, az Eltűnő ingerek című produkcióért a 20 éves Fidelio 2.000.000 Ft értékű médiacsomagját Canjavec Judit a Magazin lapigazgatótól és Várhegyi András főszerkesztőtől kapta meg.

Feigl Nóra, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. képviseletében a harmadik helyezettet Kelemen Kristófot, a Megfigyelők szerzőjét és rendezőjét, valamint az előadás stábját egy nagy értékű Budapest kártyával ajándékozta meg. A fiatal alkotó a III. TITÁNium pályázat egyik nyertese, ahogy korábban Rozgonyi - Kulcsár Viktória is említette: ,, A titánokból lesznek a staféták”.

Villáminterjú a díjazottakkal:

GÖNDÖR LÁSZLÓ
NAGYMAMÁVAL ÁLMODTAM

Miben segítette a Pályázat a munkádat?

A Staféta pályázaton való győzelem nekem elsősorban önbizalmat adott, ami jól jött, mert relatíve későn kezdtem el színházzal foglalkozni, “kivülről” jöttem. Sokáig kérdéses volt számomra, hogy fel tudok-e kerülni a színházi térkép, azon részére, ahova szeretnék.

10 éve gondolkozom azon, hogy valamilyen közös alkotást hozzak létre a Nagymamámmal. 9 éve mentem ki Amerikába, hogy közgazdászból színésszé váljak. 6 éve jelentkeztem először a Staféta pályázatra a projektnek egy korábbi tervével szintén, Laboda Kornéllal: nem sikerült. 2 éve pályáztam másodjára: sikerült. 1,5 éve költöztem be a Nagymamámhoz. Fél éve mutattuk be a Nagymamával álmodtamot a Trafóban. Ezt 15 teltházas előadás követte. 1,5 hete mutattuk be a darab angol nyelvű verzióját New Yorkban, ma pedig a Jurányiban várjuk izgatottan a Staféta közönségszavazás eredményét.

Mit üzensz az utódodnak, a következő generáció alkotóinak?
Olyan dolgot érdemes csinálni, ami még nincs, és - a gondolat, hogy lesz - valami nagyon erős zsigeri izgalmat okoz.

Mi volt a legmeghatározóbb pillanata a próbafolyamatnak?
Amikor a stábbal közösen először meghallgattunk egy szinte random kiválasztott Nagymamámnál készült hangfelvételt a nappalinkban. Mindenki megrendült. Azt éreztük, ha már csak ez megtörténik másokkal is, ami most velünk megtörtént egy szobában a földön fekve, az mar színház, ráadásul jó színház.

Ha azt mondom Staféta, azt mondod…
Örök hála.

PASS ANDREA
ELTŰNŐ INGEREK

Miben segítette a Pályázat a munkádat?

Az első Staféta nyertes előadásom a Napraforgó volt, számomra egyértelműen ez hozta el a szakmai áttörést és figyelmet. Ezt követte a Bebújós, ami ezt a folyamatot vitte tovább, majd az Eltűnő ingerek, amit a mai napig eddigi legfontosabb előadásomnak tartok. Ha nincs a Staféta, nincsenek ezek az alkotások sem, és en sem az lennék, aki most vagyok.

Mit üzensz az utódodnak a következő generáció alkotóinak?
A Staféta pályázat egy olyan ugródeszka lehet, ahonnét elrugaszkodva megkezdődhet alkotói szárnyalásod. Érdemes ezt nagyon jól kihasználni. Hogy mit jelent ez a "nagyon jól", ezt már minden alkotónak magának kell tudni megfogalmaznia.

Ha azt mondom Staféta, azt mondod...
... léteznek még csodák.


KELEMEN  KRISTÓF
MEGFIGYELŐK

Miben segítette a Pályázat a munkádat?

A Megfigyelők című előadásunk független színházi viszonylatban komolynak számító költségvetésből tudott elkészülni – a Staféta alaptőkét biztosított, amely kiegészülve az NKA és a Katona József Produkciós Pályázat kisebb összegű támogatásával, lehetővé tette, hogy az alkotói fantáziánkat szabadjára engedjük. A Staféta stábja továbbá a marketingben és a megjelenésekben is segítette a produkciót, amely végül egyértelmű láthatóságot kapott a budapesti függetlenszínházi palettán.

Mit üzensz az utódodnak a következő generáció alkotóinak?
Azt, hogy ne akarjanak senkinek és semminek sem megfelelni, közben mégis mérjék fel, ismerjék meg azt a kontextust, amelyben dolgoznak. Ha pontosan elemezzük magunkat és a saját helyzetünket, úgy hiszem, jobban el is tudunk rugaszkodni attól.

Ha azt mondom Staféta, azt mondod...
Újabb startvonal, elrugaszkodás, fejlődés, továbbadás.

Átadták az idei TITÁN-díjat!

Az V. TITÁNium Színházi Projekt négy megvalósult előadása közül (Kenéz Ágoston: A Háromfejű Király, Kovács Domokos: A jegesmedvék etetése tilos, Gábor Sára: Kutyaportéka, Bán Bálint – Mózes András: Mady Baby) Kenéz Ágostont választották meg az Év Titánjának. Nyereménye 200.000 Ft összegű pénzjutalom a Mastercard jóvoltából, melyet Papp Endre az előző Titán – díjas alkotó adott át.

Kenéz Ágoston: ,,A hatalmas szakmai segítség mellett, amit a képzések nyújtottak, a legnagyobb segítség az volt, hogy végig éreztem, a Füge hisz a projektemben. A bizalom, amit tőlük kaptam óriási segítség volt, amikor nehézségekbe ütközött a munka. Nagy fába vágtuk a fejszénket, de a titániumosokon sosem éreztem, hogy ez elrettentené őket, így én is meg tudtam őrizni a bátorságomat.”

Az eseményen kihirdették a VI. TITÁNium Színházi Projekt meghívásos pályázatának nyertes alkotóit is, akik idén a FreeSZFE Egyesület rendező, színházcsináló, dramaturg és színház és performansz szakos hallgatói közül kerültek ki. A mentoráltak egy négyhónapos mentorprogram keretében megismerkedhetnek többek között a produkciósvezetés, a pályázat- és költségvetésírás, a kommunikáció és marketing feladataival, a színészegyeztetés és a technikai tervelfogadás folyamatával.

A 22 beérkezett pályamunkából a szakmai zsűri 15 nyertes pályázatot választott ki, melyek alkotói részt vehetnek a szeptemberben induló TITÁNium mentorprogramban.
Közülük kerül ki 2022 decemberében, a projekttervek kidolgozottsága alapján, 3 pályázó, akik a 2022/23-as évadban a Füge és partnerintézményei pénzügyi és infrastrukturális támogatásával megvalósíthatják a produkciójukat.

A nyertes pályázók:
Antal Bálint - színházrendező V., Siflis Anna - bábrendező V. és Pável Réka, Fodor Orsolya - bábrendező V., Juhász Maja és Zilahy Anna - színházcsináló szak, Al-Farman Petra - színházi dramaturg III., Bagossy Júlia - színházrendező III., Birta Márton - színházcsináló szak, Farkas Dorottya és Kárász Emese - színházcsináló szak, Kozma Zsófia Rebeka - színház és performansz szak, Szántusz Noémi - színház és performansz szak, Nyári Ádám - színházrendező III., Szacsvai István - színházcsináló szak, Balázs-Piri Noémi - színházi dramaturg III. és Lestyán Attila, Szauer Lilla - színházi dramaturg III., Csehi Rebeka - színházrendező III.

Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Staféta, Füge Produkció, Budapest Brand Nonprofit Zrt., Fidelio, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Szkéné Színház, MU Színház, Bethlen Téri Színház, SÍN Kulturális Központ

#nemesacél #tehetséggondozás #innováció #tapasztalat

Fotó: Gulyás Dóra