Jurányi Latte

BÖRÖCZ JUDIT

Böröcz Judit több mint 15 éve dolgozik a független színházi területen produkciós vezetőként, fordítóként, turnémenedzserként, kutatóként. Visszatérő alkotótársa Ardai Petrának, Pálinkás Bence Györgynek és több projektben dolgozott együtt Kelemen Kristóffal. A Füge Produkcióval való együttműködése több éves múltra tekint vissza. Böröcz Judit januártól a Füge Produkció stábját erősíti nemzetközi projekt-koordinátorként. Vele beszélgettünk.

Hogyan kerültél a független színházi területre?
Kerülőúton. A Közgazdaságtudományi Egyetemre (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) jártam nemzetközi tanulmányok szakra, diplomáciai főszakirányra. 2005-ben egy szeminárium kapcsán szakmai gyakorlatra a Trafóba jelentkeztem. Azóta ezen a területen mozgok. A diploma után egy évet a Műhely Alapítványnál dolgoztam, majd a következő három évadot a Trafóban töltöttem. Nagyon meghatározó évek voltak, megfigyelhettem, milyen struktúrákat működtetnek ezek a helyek, intézményként hogyan épülnek fel. Ebben az időszakban ismerkedtem meg ezzel a szektorral. Ezek után sokáig szabadúszóként dolgoztam a Kortárs Drámafesztiválnál, Hudi Lászlóval az Arcus Temporumon és különböző független projekteken. A Petőfi Irodalmi Múzeumban egy fesztivált szerveztem, és inkább performatív dolgokkal foglalkoztam ott. Közben a Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudomány MA szakát is elvégeztem, csak a szakdolgozatomat nem adtam még le, mert azóta folyamatosan időzavarban vagyok. Még a Műhely Alapítványnál ismerkedtem össze a SPACE holland-magyar színházzal. Azóta különböző szerepekben (fordítóként, turnémenedzserként, kutatóként) dolgoztam a SPACE-szel és Ardai Petrával. Tavasszal írtunk együtt egy Creative Europe pályázatot, amit el is tudunk indítani jövőre.

2022 januárjától vagy Füge munkatárs, de már többször dolgoztál a Füge Produkcióval különböző előadásokon. Milyennek láttad korábban a Fügét, és milyennek látod most?
Több szálon működtünk már együtt. A Magyar akác, a Megfigyelők és az Éneklő fiatalok kapcsán dolgoztam a FÜGÉ-vel szabadúszóként. A 2017-es dunaParton is képviseltem a FÜGÉ-t, meg egy SPACE projektet is befogadott a FÜGE tavaly nyáron. Szerettem idejárni (a Jurányiba) színházba is. Nagyon pozitív tapasztalat volt minden alkalommal a közös munka. Nyitottságot, rugalmasságot, gondosságot tapasztaltam. Az volt a benyomásom, hogy ez egy támogató kollegiális közeg. Többen a stábból többféle szerepben dolgoznak a szcénán belül, ez is attraktív volt, hiszen én is félállásban dolgozom itt, emellett szabadúszóként vannak egyéb munkáim, projektjeim. Az is szimpatikus, hogy itt az egyes emberek működésmódját, ki miben jó, figyelembe veszik. 
Ezeket ma is így látom és én is igyekszem minél többet hozzátenni a közös tudáshoz, figyelni a többiek szükségleteire, megosztani a lehetőségeket, amik esetleg hozzám futnak be.
Amire belülről csodálkoztam rá igazán, az az üzemszerűség. Ennek számos oka van, biztos olyanok is, amiket nem realizálok. Nagyon sok a produkció, és ez hatással van a működésre is. Ez nem egyedülálló persze. Hogy láthatónak, produktívnak kell lenni, megint csak a pályázati rendszer logikája, ez a kapitalizmus internalizált elvárása, és amennyire meg tudom ítélni, nemzetközi szinten is gyakori ez a jelenség. Elképesztő, hogy ez a pici stáb mennyi mindent visz: produkciókat, különböző oktatási projekteket, pályázatokat. Ami pozitív meglepetés, hogy eddig úgy látom, itt nincs nagy fluktuáció, ami tapasztalatom szerint jellemző a független szcénára, és amennyire meg tudom ítélni, a civil szektor egészére.

Milyen célkitűzésekkel érkeztél? Mik a feladataid a Fügénél nemzetközi projekt-koordinátorként?
Szeretnék, próbálok rendszerszinten gondolkodni, így amentén indultam el, hogy a FÜGE vízójának az eléréséhez hogyan járul hozzá, milyen pluszt adhat a nyitás, a nemzetközi színtéren való aktív jelenlét. A felkérésre összeraktam egy középtávú terv-javaslatot, ezt csiszoljuk úgy, hogy az aktuális dolgokkal, feladatokkal szinkronban legyen. Mostanában a Közélet Iskolája stratégiai tervezés kiadványával – amiben példákkal alátámasztva a civil szektor szervezeteit stratégiai tervezéssel támogatják – töltöttem hosszú órákat, és annak a logikája mentén rendeztem el újra a korábbi ötleteket meg a január óta felmerült újakat, új igényeket.
Nagyvonalakban a cél egy regionális és nemzetközi kapcsolatrendszer folyamatos építése, ápolása, partnerségek keretében különböző nemzetközi programok elindítása – eleinte kicsiben – a hazai független színházi szcéna szereplői (alkotók, kulturális munkások) számára, és ezekre a források előteremtése az adott konzorciumokkal pályázati úton. Bakk Ágnes a Jurányi indulásakor, amennyire a dokumentációba beleláttam, nagyon aktívan kezdte építeni a nemzetközi kapcsolatokat, de volt egy hosszú szünet.
Az például, hogy a FÜGE most két Creative Europe projektben társult partner (associate partner) nem jár pénzzel, de már egy következő pályázatban növeli az esélyeinket, illetve egy konzorcium-partnerség esélyeit a támogatásra. A nemzetközi források, a 24, 48 hónapos vagy akár hosszabb projektek lehetőséget adhatnak a kiszámíthatóbb működésre, középtávú tervezésre.
A nemzetközi projektek pedig lehetővé teszik, hogy a területen tevékenykedők találkozzanak itthon vagy külföldön olyanokkal, akik más kontextusokban, kulturális és színházi hagyományba ágyazva gondolkodnak, alkotnak, dolgoznak, más megközelítésmódokkal, tapasztalatokkal és formákkal. Olyan gondolkodásmódokat, témákat hozhat be egy-egy együttműködés a hazai diskurzusba, amik inspirálóak, tovagyűrűző hatásuk van.

Milyen eredmények vannak eddig? Milyen folyamatok indultak el?
Az időszak nem éppen a legideálisabb, de keressük a lehetőségeket. A krízishelyzetek inspirálóak is lehetnek. 
A tavaly indult, szülő-család társadalmi kontextusban tematikájú fesztiválra (Anyacsak1) tervezünk hívni workshopot tartani egy alkotópárost a Carbon Theatre-től (UK), akik a kapitalizmus-klímaválság közepette a remény témájával foglalkoznak. 
Egy szlovák rendezőt, alkotót is hívunk szintén workshopot tartani, akivel egy cseh fesztiválon találkoztam, és a közterekkel és többek között kulturális intézmények tereivel foglalkozik, azzal, hogy ezekhez hogyan lehetne egyenlő hozzáférést biztosítani gyerekeknek és felnőtteknek, szülőknek, családoknak egyaránt. Úgy, hogy nem szegregáljuk őket. A megközelítésmódja kritikai és politikus, feminista, tágabb értelemben a társadalmi igazságosság kérdései foglalkoztatják, az, hogy hogyan tud(hat) megjelenni a társadalmi sokszínűség a kultúrában, megtapasztalható-e ma a művészetben, a színházban és ha nem, akkor hogyan léphetünk el ettől az állapottól. Itt is fontos, hogy egy művészeti projekt keretében nézünk rá a minket körülvevő, magától értetődőnek tűnő dolgokra és rákérdezünk arra például, hogy kinek van lehetősége, joga jelen lenni, ki marad ki, milyen igények vannak, mikre nem ad választ a létező infrastruktúra. 
Még tervben van egy román alkotó remek előadása, ami az anyaság gazdasági vonatkozásaival foglalkozik, amiről talán nem olyan elfogadott nyilvánosan beszélni, pedig a rendszer logikája szerint fogyasztóként racionálisan kellene viselkednünk.
Az ifjúsági színház területén szeretnénk elindítani együttműködéseket, többek között a sepsiszentgyörgyi Pont.Ma Ifjúsági Egyesülettel, de a részletek még alakulóban vannak.
Nemzetközi találkozókon is képviselem a FÜGE-t. Pár hete voltam Belgrádban az IETM plenáris találkozóján például, ami a BITEF Fesztivállal közös szervezésben valósult meg inspiráló programokkal, beszélgetésekkel, workshopokkal. Ezekről írok is egy összefoglalót a kollégáknak, amiben igyekszem minél több olyan hírt, szöveget, számomra új információt, elgondolást megosztani, amennyit csak tudok. Előadásokat is nézek, ha van erre mód, mert ezek a hatások, benyomások tartanak frissen, inspirálnak. Ha nem fügés identitásommal, nem FÜGE projekt kapcsán utazok, akkor is gyűjtöm az ötleteket, ismeretségeket. Elkészült a Jurányi-honlap angol nyelvű verziója, ez is egy fontos lépés. Október 5-én volt az első külföldi programunk. Barda Bea (a Trafó igazgatója) javaslatára keresett meg a belga-svájci Leefwerk művészpáros és a PLACCC Fesztivállal együttműködve valósult meg az Artists on Tour című projektjük keretében egy  köztéri performansz. 

Úgy tűnik, az az irány már elindult, hogy külföldi alkotók hoznak hozzánk projekteket. Olyan szándék van, hogy a Füge előadásai külföldön vendégszerepeljenek?
Középtávú terv, de már most is vannak erre törekvések, hogy azokat a Füge produkciókat, amelyek utaztathatóak és nyitottak erre, külföldre ajánljuk, pályázzunk velük. Ahogy a hálózatunk épül, az adott projekt indulásánál már lehet azon gondolkodni, hogy ki az, aki még meghívná ezt a produkciót. Itthon egy produkciónak hosszabb utóélete van, de az még sokat hozzáadhatna, ha külföldön is meg tudnák mutatni magukat az alkotók. Általában inspiráló egy másik színházi rendszerrel, külföldi kollégákkal való találkozás, másféle visszajelzéseket kapni, és az, hogy más anyanyelvűek hogyan értelmezik az angol feliratos előadást. Most, hogy végiggondolom, elég sok terve van a Fügének nemzetközi kapcsolatok terén. Remélem, hosszabb távon lesznek társaim ebben, egyébként is szeretek csapatban dolgozni.

Milyen tapasztalatokkal térsz vissza egy-egy külföldi útról?
Az úttól függ, de legutóbb például, ahogy említettem, Belgrádban az IETM-BITEF-en voltam, és az idei téma kapcsán egy olyan előadó-művészeti szcénát láttam (és ez minden bizonnyal nem a teljes kép), amiben nagyon erős az igény a (ön)reflexióra. A munkával foglalkoztak a neoliberális kapitalizmus kontextusában. Ahol az a mítosz, hogy a művészetért életünket és vérünket, egyre inkább megkérdőjeleződik, és valami olyasmi kérdéssé formálódik, hogy hogyan élhetünk ’jól’ (és ennek persze számos vetülete van), miközben elkötelezettek, akár szenvedélyesen elkötelezettek vagyunk a munkánkban. Az idealizmus az én elképzelésem szerint segít új utakat megoldásokat találni, de persze nem arról van szó, hogy nem veszünk tudomást a realitásokról.
Tavaly a Kutna Horá Fesztiválon láttam azt a projektet –Y: parents (a prágai Theatre X10 Y Events sorozatában) – aminek az alkotóját tervezzük meghívni. A Divadelna Nitrán pedig nem először voltam tavaly, és mindig nagyon jó élmény volt velük dolgozni, így amikor tavasszal azon gondolkodtunk, hogy ki lenne jó partner a régióban a SPACE projektjéhez, őket kerestük meg elsőként.
Sokszor a találkozások és azok az előadások, amik hatással vannak rám, egy sokkal későbbi helyzetben jutnak az eszembe, és válnak valamilyen terv részévé.

Hogyan működik nemzetközi tekintetben a független színházi szféra?
Hú, nehéz kérdés. Nincs olyan rálátásom, hogy erre érdemben, valamiféle elemző, általánosító igénnyel válaszoljak.
Radikálisan különböző finanszírozási modellek vannak, például az Amerikai Egyesült Államokban alig van állami finanszírozás, inkább magán úton vagy különböző alapítványokon keresztül működik. Ennek a tudásnak nagyon a birtokában kell lenni ahhoz, hogy életben maradjanak a társulatok. A finanszírozási rendszer eleve erősen alakítja az egész szcénának a működését és sokszor azt is, hogy tartalmilag mi kerül előtérbe. 
De egyébként is az az érzésem, hogy ahogy mindenhol, az előadó-művészetben is egyrészt a művészeti területek, műfajok, formák határai elmosódnak, másrészt egy-egy téma, érdeklődés, földrajzi hely szerint specializálódnak.
Amit látok még, például Brüsszelben a CIFAS-KFD Producers’ Academy kapcsán, ahol 15 résztvevő volt 4 kontinensről, ahol azt gondolnánk, nagyon különböző kontextusok vannak politikailag, gazdaságilag, megdöbbentő, hogy nagyon hasonlóak a problémák, csak más ’szinten’ realizálódnak, más szintű például a pénztelenség. Azt hallom, máshol sincs minőségi idő kísérletezni, elmélyülni, kutatni, nehezen finanszírozhatóak ilyen típusú tevékenységek. A koronavírus járvány miatt a turnézás nehezen indult újra, valahol még mindig nem, ráadásul a nézőket is nehéz visszaszerezni. Általánosan jellemző a kiégés: a termelési hévtől sokan a kulturális munkások közül hamar kiégnek, nagyon önkizsákmányoló módon működnek. Az előadó-művészeti iparban jelen van a sztárkultusz, a kulturális munkások pedig kevésbé láthatóak, ebből kifolyólag a megítélésük, a szektoron belüli szerepük, anyagi díjazásuk, megbecsültségük kapcsán is azt éreztem, hogy szinte mindegy, a világ mely pontján dolgozik valaki. De radikálisan más mértékűek ezek a problémák. Például az egyik dél-amerikai kollégának van egy nyolcórás állása, és mellette végzi a színházi munkáját. Azt mondja, náluk, aki nagyon híres művésszel dolgozik, csak annak lehet a színház a főállása. De Nyugat-Európában is jellemző, hogy más szektorokban dolgozók fizetése még mindig megelőzi az előadó-művészeti-dolgozókét. A turnézással kapcsolatban egy iráni társulatnál ugyanazok a problémák merülnek fel, mint nálunk: nem lehet nagy díszlet, ne legyen ötnél több színész, ne legyen, csak két technikus, egyébként is próbáljon az ember mindent helyben megoldani, és lehetőleg fogadja el a kondíciókat, amiket a meghívó ajánl, főleg ha egy gazdaságilag jobb alkupozícióban lévő országból származik. És egyéb további dolgok, amik meg teljesen idegenek mondjuk egy magyar turnézó előadás problémáitól. Brüsszelben nyugat-európai szemszögből megnéztünk szerződéseket, költségvetéseket, amik egy más valóságnak voltak a lenyomatai, mint amivel Magyarországon találkozunk. A nemzetközi partnerségekben a látszólagos egyenlőség mellett gyakran jelen van a gazdasági hierarchia. 
Vannak olyan kezdeményezések, amik érvényes művészi munkákat létrehozva a szcénát magát, a finanszírozási rendszert, bevett gyakorlatokat is (rendszer)kritika alá vesznek. Ez például nekem mindig izgalmas. És a kulturális munkában is vannak, általában alulról jövő törekvések a munkakörülmények javítására, etikus gyakorlatok bevezetésére, rögzítésére, a szolidaritás beépítésére a működésünkbe. 

Szerző: Bordás Katinka
Fotó: Pék Dániel