SZAVAZZ TE IS! / STAFÉTA-közönségdíj

STAFÉTA-közönségdíj
Előtted az utódod!

A Budapest Főváros Önkormányzata által második alkalommal meghirdetett Staféta Pályázatra kilencvenen adták be a jelentkezésüket. Első körben a konzulensként felkért játszóhelyek és ernyőszervezetek – Bethlen Téri Színház, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Manna Produkció, MU Színház, Műhely Alapítvány, Orlai Produkció, SÍN Kulturális Központ, Szkéné Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza – képviselői bírálták el a pályaműveket és választottak ki közülük tizennégyet. A kuratórium tagjai – Szalay-Bobrovniczky Alexandra (Humán főpolgármester-helyettes – Budapest Főváros Önkormányzata), Böszörményi-Nagy Gergely (főigazgató – Design Terminál), Lőrinczy György (az Előadó-művészeti Bizottság tagja, főigazgató – Budapesti Operettszínház), Mácsai Pál (igazgató – Örkény István Színház), Szabó György (menedzser igazgató – Trafó), Rozgonyi-Kulcsár Viktória (elnök – Füge Produkció) – döntöttek arról, hogy a konzulensek által felterjesztett pályázatok közül végül melyek részesülnek támogatásban.

Most pedig Te dönthetsz arról, ki nyerje a STAFÉTA-közönségdíjat!

2018. február 12-én elindul a közönségszavazás a 2016-os Staféta Pályázat közönségdíjáért. Szavazni február 21-ig lehet az alábbi kérdőív kitöltésével.

SZAVAZZ ITT!

A jelöltek:
Császi Ádám: Templom
Fekete Ádám: A Jeditanács összeül
Mészáros Máté: United Space of Ambivalence
Olasz Renátó – Horváth János Antal: Kitagadottak
Pass Andrea: Bebújós
Szenteczki Zita –Juhász András: A halál kilovagolt Perzsiából
Vass Imre: Standing Ground

A közönségdíj mellett Budapest Főváros Önkormányzata nevében Szalay-Bobrovniczky Alexandra Humán főpolgármester-helyettes adja majd át a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját, illetve Zappe László, kritikus a Fidelio Fortissimo-díjat. A díjak átadására a nyertes alkotók előadásai után kerül sor.

Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft., Staféta, Füge Produkció