hu 1027 Budapest, Jurányi u. 1. juranyititkarsag@gmail.com juranyijegy@gmail.com +3670/777 2533

Hírek

Nagy Zsolt

Szeptember végén, Dunaújvárosban mutattátok be Hegymegi Máté vizsgarendezését, az Amphitryont, melynek egyik különlegessége, hogy a fiaddal együtt lépsz színpadra.

Másfél évvel ezelőtt kezdtünk el beszélgetni arról Mátéval, hogy szeretné, ha én játszanám az Amphitryon című diplomaelőadásában a címszereplőn kívül Jupitert is. Felmerült azonban a kérdés, hogy az előadás végén hogyan fog találkozni ez a két karakter: felvetettem, hogy mi lenne, ha Samu fiam jönne vissza, mint Jupiter, hiszen minden ember valamiképp istennek a fia. Megtetszett az ötlet Máténak, hiszen ezzel az apa-fiú viszonyt is ki lehet emelni, ráadásul nagyon éles helyzet az, amikor a fiad azt mondja a szemedbe, hogy „gyereked fog születni tőlem”.

Nagy Zsolt

Ez volt az első, hogy Samu szerepelt egy előadásban?

Korábban már improvizált velünk a Titkos Társulat egyik előadásában, amiben nagyon magabiztosan mozgott. Bíztam benne, hogy most is meg fogja tudni csinálni, és így is történt.

Lehet, hogy követi az apukáját és színész lesz?

Kizárt, nem akar színész lenni, nem érdekli ez az egész – focista szeretne lenni.

Az idei évadtól az Örkény Színház társulatának a tagja vagy, de továbbra is folytatod az öt éve megkezdett munkát Kárpáti Péterrel és a Titkos Társulattal. Hogyan találtatok egymásra Péterrel?

Péter figyelemmel kísérte a munkámat a Krétakörben és a Leonce és Léna című előadásunkba írt is pár sort az egyik karakternek (Valerionak), melynek gondolatisága nagyon megtetszett és kíváncsivá tett, hogy ki is ez a Kárpáti. Éppen ezért, mikor pár évvel később megkeresett a Szörprájzparti című előadás ötletével, rögtön igent mondtam – azóta dolgozunk együtt.

Mitől működik jól a közös munka?

A kölcsönös tisztelet és érdeklődés az alapja mindennek. Rendkívül nyitott és érdeklődő embert ismertem meg Péterben, aki képes tolerálni az eltérő gondolkodásmódomat és sokszor az elviselhetetlenségemet. Teljesen más személyiségek vagyunk, melynek következtében eltér a világhoz való hozzáállásunk is. Ha felmerül valamilyen probléma, én rögtön keresztül akarok menni rajta, míg Péter a legvégső esetig próbálja kerülni a konfliktust. Nyers vagyok, Péter azonban bírja ezt a nyersességet, engem pedig érdekel, hogy hogyan lehet olyan finoman kezelni a dolgokat, mint ahogy ő teszi.

Milyen rendezőnek tartod Pétert?

Színészként nekem az a fontos, hogy a rendezőnek legyen konkrét elképzelése arról, hogy mit szeretne csinálni, mit akar mondani, hiszen ahhoz tudok valamiképp kapcsolódni. Kárpáti mindig pontosan tudja és érthetően el is mondja, hogy mi az, ami foglalkoztatja egy munkában: a Pitbullnál például el kezdett mesélni arról, hogy mostanában a Biblia, a Korán, és az azokban megjelenő furcsa mester-tanítvány viszonyok érdeklik. Péter tehát mindig tudja, mit akar, egy idő után azonban mi, színészek kezdünk többet tudni a darabról, akkor is, ha azt épp ő írta.

Az biztos, hogy Péter sosem volt olyan figura, mint például Süsü, aki az elejétől a végéig az irányítása alatt tartja az alkotófolyamatot, hanem sokkal nagyobb szabadságot ad, aminek meg van az a kockázata, hogy szét lehet tőle esni.

A Pitbull cselekedetei című előadást október 9-től a Jurányiban fogjátok játszani. Változott valamit az évek során?

Ez az előadás nagyon keveset tud változni, mert minden egyes momentuma pontosan meg van komponálva, hogy a néző megértse a történetet. Az elmúlt három évben nem került ki belőle egyetlen helyzet sem, csupán az első jelenetem lett még feszesebbre húzva.

Hogyan működött az előadás Párizsban és Berlinben?

Meglepően jól. A dráma elolvasásakor rögtön tudtam, hogy ezt meg kell csinálnunk, amikor azonban elkészültünk, azt gondoltam, hogy túl bonyolult lett és biztos nem lesz érthető a nézők számára. A hazai és a külföldi közönség azonban egyaránt fogékony volt a darab abszurd világára és hagyták, hogy teljesen behúzza őket a történet.

Október 27-én mutatjátok be a Negyedik kapu című új előadásotokat, melyben ismét a történetmondás, a mesélés kap főszerepet.

Péter életében nagy szerepet játszanak már a gyerekmesék is, az összes történetét áthatja valamiféle csoda, a fikció és a valóság keveredése. Az improvizációs előadásaink többségénél is az alaphelyzetet mindig egy teljesen valóságos szituáció adta, ami egyszer csak átfordult valamiféle hihetetlen, irracionális világba. A feladat adott volt: hogyan tudom elérni, hogy a fikció és a valóság összeolvadt világában a mese követhető maradjon. Ha azt nézzük, a hétköznapi életünkben sem csinálunk mást, csak mesélünk: történetbe ágyazva, dramatizálva adjuk elő az aznapi eseményeket, melyek megestek velünk.

Az előadásaitok végén mindig közös beszélgetésre buzdítjátok a nézőket, a Negyedik kapu nyári előadásainál pedig koncerttel zártátok az estét.

Ezeknek a beszélgetéseknek az a lényegük, hogy felelevenítsük és átbeszéljük a látottakat, nem pedig az – mint amit sokan gondolnak – hogy okosakat mondjunk az előadásról. Olyan, mint, amikor a mozi után beültök a barátaiddal egy kocsmába megbeszélni, hogy mit indított el bennetek a film. Másrészt egyfajta közösségépítő szerepe is van, hiszen a színháznak ez is a funkciója; azonban nem szabad, hogy a közösségi élmény kimerüljön abban, hogy több száz ember néz  egy történetet.

A víges Othello óta kung-fuzol. Mit ad számodra ez a sport?

Többnek érzem magam tőle: jobb a fizikumom, az állóképességem, a mozgáskoordinációm. Emellett segíti a koncentrációmat és fejleszti a személyiségem. A kung-fu tulajdonképpen egy életstílus, ami az egész életfilozófiádat megváltoztatja. Fontossá válik például a másik ember tisztelete, a harmóniára és a békességre való törekvés. Segít, hogy a problémát ne nehézségként, hanem feladatként fogd fel, mely még erősebbé tesz. A kung-fusok emellett még azt tartják, hogy ahol fáj, ott távozik a gyengeség. A munkában is azok a legizgalmasabb pillanatok, amikor a határokat feszegeted. Nem hiszem, hogy a színházcsinálás egy kényelmes rutin feladat lenne.

Antal Klaudia