hu 1027 Budapest, Jurányi u. 1. juranyititkarsag@gmail.com juranyijegy@gmail.com +3670/777 2533

Hírek

Nagy Dániel Viktor

Novák Eszter zenés színész osztályába jártál, miért ezt a szakirányt választottad?

Abban az évben ez az osztály, illetve bábszínész képzés indult és nem is volt kérdés, hogy melyiket válasszam, mert már akkor sem tudtam elképzelni az életemet zene és éneklés nélkül. Valószínűleg akkor is így döntöttem volna, ha prózai szak indult volna párhuzamosan a zenéssel.

Nagy Dániel Viktor

Milyen viszony fűzött korábban a zenéhez?

Tizenkilenctől huszonegy éves koromig volt egy saját zenekarom. Aztán az egyetemi elfoglaltságaim miatt egyeztethetetlenné váltak a koncertek, legtöbbször éjjelig dolgoztunk folyton változó időbeosztással.

Szerinted milyen a jó zenés színház?

A jó zenés színház szervesen építi magába a zenét és fel sem tűnik, hogy hoppá, ez most egy dal. A zene számomra a kifejezés olyan módját jelenti, amire semmi más nem képes. Elemi erővel mozgatja az érzelmeket, felemelő és katartikus tud lenni, mindeközben pedig sűrű és egyszerű. Ugyanúgy tekintek rá, mint a drámára: akkor jó, ha van mélysége, telítettsége, ha a fókusz nem csupán a szép hangon van, hanem az átéltségen is.

Tudnál konkrét előadást példaként hozni?

A Krétakör Feketeországa vagy a Panodráma Szóról szóra című előadása jut eszembe, ezekben éreztem azt a telítettséget, amit én nézőként keresek.

Első közös munkád Fehér Balázs Benővel a Tajtékos napok volt, melyet sok kritika a különleges jelzővel illetett. Miben rejlik a rendkívülisége?

A Tajtékos napok egy szerencsés találkozás esete. Boris Vian regénye olyan hangon szólalt meg, melyet Benő is szívesen használt: a fájdalmakról mindketten szívesen beszéltek egy elrajzolt, meseszerű világon keresztül. Az előadás azért tudott ekkorát szólni, mert gyermeki, önfeledt örömmel vetette bele magát Benő a viani világba, ahogyan mi is. Borzasztóan élveztem azt, ahogyan színészként inspirálni tudtam őt, ő pedig bátorítani engem. Teljesen szürreális és különleges előadás született, ami a mai napig az egyik kedvencem.

Legutóbbi közös munkátok a Jurányiban bemutatott A fura volt, melynek főhőse éppen egy olyan korszakát éli, amikor minden értelmetlennek és kilátástalannak tűnik a számára. Voltál hasonló élethelyzetben?

Emlékszem arra a kiszolgáltatott időszakra, ami a pályakezdő évekkel együtt jár, amikor az ember keresi önmagát és várja a visszacsatolásokat, melyek igazolják a helyét a szakmában és a világban, ez épp elég volt. Érdekes, hogy mennyi visszaigazolásra van szüksége egy színésznek ahhoz, hogy létjogosultságát érezze a pályán, hogy szükség van a képességére, a személyiségére.

Fontos visszaigazolások a díjak és a jelölések, a te esetedben például a Junior Prima Díj?

A nyilvánossága miatt mindenképpen, mert egy ilyen díjon keresztül mindenki más is látja, hogy elismernek téged a szakmában. Elsősorban azonban a munkaadóimmal és a kollégáimmal kialakított, jó kapcsolat ad biztonságot. Az, hogy értjük egymást.

Miért döntöttél az egyetem után a szabadúszás a mellett?

Egyszerűen azért, mert nem találtam meg a helyem. Amikor végeztem, a magyar filmipar helyzete is elég kilátástalan volt, kevés film forgott és azokban is mindig ugyanazokat az arcokat lehetett látni, lehetetlenség volt bekerülni. A szabadúszásban láttam a legtöbb lehetőséget ara, hogy megtaláljam, amit szeretek, és aki vagyok. Még most is keresem azokat a hangokat, amik a legjobban illenek hozzám, vagy amik leginkább kifejeznek engem: van verses estünk Győrei Zsolttal, a „Nyíló combok erdein túl…”, Pilinszky-estünk Hrutka Róberttel, játszom monodrámát, játszottam pincében, alternatív előadásban, kőszínházban, musicalekben, miközben több Orlai Produkcióban is, és nem sokára, április 6-án pedig mozikba kerül a Brazilok, amiben főszerepet kaptam.

Március 7-től látható a Jurányiban a Leszámolás Velem, kinek az ötlete volt az előadás?

Orlai Tibor felhívott, elmondta, hogy fontosnak tartja egy ilyen érzékeny témával foglalkozó előadás létrejöttét és szeretné, ha monodrámaként csinálnánk meg. A másság, a homoszexualitás olyan kérdések, amelyeket ritkán feszegetünk. Az előadás egy Franciaországban, mostoha körülmények között felnőtt fiú történetén keresztül világít rá az értelmetlen erőszakra és az elfogadás teljes hiányára, amelyben még manapság is sokan élni kényszerülnek. Hálás vagyok, hogy rám bízta ezt a feladatot. Úgy gondolom, különleges és fontos előadássá válhat a Leszámolás velem. Korábban nem foglalkoztam még ilyen súlyos témákkal színpadon, és Rába Roland, a rendező, illetve a nagyon intim anyag mást is hoz ki belőlem színészként, mint ahogyan eddig dolgoztam – ez az előadás mérföldkő lett az életemben.

Mi az elsődleges szempont, az érzékenyítés?

Az, hogy a néző részesévé váljon a traumáknak. Hogy láttassuk az értelmetlen erőszakot, a szülőket, akik sokszor nem is tudatosan sebeztek, mert nekik hétköznapi volt, ami a fiukban egy életre sebet hagyott. Célunk, hogy magukra ismerjenek a nézők, vagy a szomszédjukra, aki nem toleráns, vagy, hogy felismerjék egy gyerek szemében a megalázottságot, a szégyent és merjenek segíteni. Ha berántja őket a történet és a részesévé válnak, felelősséget kell majd vállalniuk, ha hasonlóval találkoznak.

Antal Klaudia

Fotó: Takács Attila