hu 1027 Budapest, Jurányi u. 1. juranyititkarsag@gmail.com juranyijegy@gmail.com +3670/777 2533

Hírek

Interjú Pass Andreával és Petrik Andreával

Pass Andreával és Petrik Andreával a Bebújós és a Napraforgó című előadások kapcsán beszélgettünk.

Megfogalmazható, mi az, ami miatt szívesen dolgoztok a másikkal?

Petrik Andrea: Sokszor erős, drámai alkatú színésznőként gondolnak rám a rendezők, valamiféle femme fatale-ként, Andi azonban eltér ezektől a sztereotípiáktól, ami nagy élmény számomra. A Napraforgóban egy kedves, bájos tanító nénit játszom, a Bebújósban pedig egy kicsit introvertált hatéves kislányt. Imádom ezeket a szerepeket, rengeteget tanultam belőlük. A próbafolyamat és maga az előadás is egy valódi ügy – nem munkaként vagy kötelezően teljesítendő feladatként tekintünk rá. Igazi varázslatot hajt végre Andi, mert úgy találsz rá a karakteredre, és az előadás is úgy születik meg, hogy szinte észre sem veszed.

Pass Andrea: Mindig nagy élmény jó színészekkel dolgozni, de Andinál többről van szó. Sok mindenben hasonlítunk, félszavakból, rezdülésekből is értjük egymást. Maximálisan felkészült, és mindig azt érzem rajta, hogy szívügye az előadás. Nem túlzok, ha azt mondom, ez valósággal szárnyakat ad a munkához. A Bebújósban már Andira írtam Pannika szerepét, aki egy különleges kislány. Borzasztóan inspirált írás közben, hogy ő fogja eljátszani ezt a karaktert.

Soha nem merült fel benned, hogy gyerekek is szerepelhetnének az előadásaidban?

Pass Andrea: A Bebújós esetében ez teljesen kizárt, hiszen ovis szerepekről van szó, ráadásul a történetben van egy szexuális töltetű jelenet. A Napraforgó kapcsán sem merült fel, hogy gyerekeket hívjunk, már csak azért sem, mert gyerekszerepet játszani nagyon izgalmas feladat lehet, ha valóban az a cél, hogy ne illusztráljunk, hanem azt hitessük el a nézővel, hogy „én most egy hatéves kislány vagyok”. Ha ez sikerül, a közönségnek is nagy élményt okozhatunk, és ettől az érzéstől sem a színészt, sem a nézőt nem fosztanám meg.

Petrik Andrea: Andi darabjaihoz mindenképpen profi színészek kellenek, szükség van a szakmai tudásukra, a képességeikre. Ha gyerekekben gondolkodott volna, akkor úgy írta volna meg a darabokat.

Pass Andrea: Annyit el sem bírna egy tízéves, amennyit például Sztarenki Dóri végigcsinál a Napraforgóban. Pető Kata pedig egészen hátborzongató anyukája ebben a darabban. Ettől megkímélném a gyerekeket.

Napraforgo_Foto_domolky_daniel_

Mennyire könnyű vagy éppenséggel nehéz gyerekkaraktert játszani?

Petrik Andrea: Mivel a Napraforgóban felnőttet játszom, a Bebújosban pedig gyereket – van összehasonlítási alapom. Arra kellett rájönnünk, hogy ha gyereket játszunk, a gondolkodásunkban kell, hogy megjelenjen valami gyermeki. Ezt segíti a szöveg, a helyzetek, és Pető Kata jelmezei is! Nagyon jól vannak megírva a gyerekek dialógusai, élvezet ezekkel a mondatokkal játszani.

Pass Andrea: Érdekes volt látni a Bebújós próbafolyamata során, ahogy a színészek fokozatosan átváltoznak gyerekké. Rövid próbaidőszak volt, az anyag pedig nehéz, ezért kialakult valamiféle egészséges félelem a színészekben. Mindannyian a legjobbat akarták kihozni az előadásból, de ez sokszor feszültségeket szült. Emiatt néha azt éreztem, hogy nem is rendező, hanem óvónő vagyok, akinek kezelnie kell a színészek között támadt konfliktusokat. A próbaterem átlényegült egy óvodává, de nagyon örülök, hogy így alakult, mert az összes feszültség beépült a darabba, a helyzetekbe. Réti Adri, már mint óvó néni oltja ezeket a tüzeket a gyerekek között.

Miért pont gyerekekkel, az őket érintő problémákkal foglalkozol a darabjaidban?

Pass Andrea: Én inkább azt nem értem, miért olyan különleges ez? Miért nem érdeklik annyira a drámaírókat a gyerekkarakterek? A következő drámámban is lesz kamasz szerep, és Andi is játszani fog benne. Amit most mutattunk be a Tantermi Színházi Szemlén a Jurányiban – És jöttek a jószándékú emberek –, abban kivételesen nincsenek gyerekszerepek, bár egy olyan huszonéves fiúról szól a darab, aki nem képes felnőni.

Napraforgo

Hogyan született meg a Napraforgó és a Bebújós ötlete?

Pass Andrea: A Napraforgóban egy családi problémát dolgoztam fel, a Bebújós alapötletét pedig Pintér Bélától kaptam. Ő mesélt el nekem egy megtörtént esetet, amikor is egy budapesti óvodában egy kisfiú zaklatta a csoporttársait, a botrány kipattanása után pedig el is tanácsolták őt az intézményből. Eszembe jutott egy dramaturgiai, rendezői ötlet, amire végül az egész darabot felépítettem – ugyanazok játsszák a szülőket, mint akik a gyerekekeit. A szerepváltások nem a takarásban, hanem a szemünk előtt történnek meg, ami a színészek számára is hálás feladat.

Miért éppen az lett az előadások címe, ami?

Pass Andrea: Egyszer, amikor még kisebb volt az unokahúgom, busszal utaztunk valahová, és az ablakon keresztül nézegette a napraforgóföldeket. Elkezdett azon gondolkodni, hogy miért napraforgó ennek a növénynek a neve, és rácsodálkozott arra, hogy milyen szép is ez a szó. A darab írásakor pedig eszembe jutott ez a pillanat. A Bebújós már nem jött ilyen könnyen. A munkacíme egészen más volt. Van egy jelenet benne, amikor az Andi által játszott kislány azt suttogja, hogy „bebújósat játszom”, azaz, bebújik a szőnyeg alá… Ebből született meg a cím, mert kellőképpen izgalmas és enigmatikus, egyszerre utal a bujaságra és a gyerekjátékra is.

Kiknek ajánlanátok a Bebújost és a Napraforgót?

Petrik Andrea: Andi darabjaiban az a jó, hogy mindenkihez szólnak. A drámák gyakran egy nagyember tetteit, életét mesélik el, ritkábban találkozunk a színházban olyan hétköznapi emberek történeteivel, mint amilyenek mi magunk is vagyunk, ezért ajánlom jó szívvel mindenkinek ezeket az előadásokat.

Pass Andrea: Az eddigi tapasztalat valóban az, hogy nagyon összetett a közönségünk, több korosztályból is érkeznek az előadásokra. Minden néző volt gyerek, és sokan közülük szülők már, ezért a darabokban felvetett családi problémák mindenkinek ismerősek lehetnek. Egyébként a pedagógusok különösen nagyra értékelték a munkánkat, hiszen azt is bemutatjuk, milyen nehézségekkel küzdenek meg nap, mint nap az oviban vagy az iskolában. Az októberi Bebújósra is eljön egy óvónőkből álló húsz fős csoport.

Kétszer is nyertél az eddigi Staféta pályázatokon. Indulnál harmadszor is?

Pass Andrea: Indulni fogok. Amikor kihirdették a második pályázat eredményét, többen úgy értelmeztük, én vagyok a szabályt erősítő kivétel, vagyis én vagyok az egyedüli, aki magamnak adtam át a stafétát, miközben a kiírók inkább új, ismeretlen alkotókat szeretnének támogatni ezzel a pályázattal. Később kiderült, hogy ez egy félreértés, a kurátorok szándéka az, hogy kineveljenek egy új, tehetséges alkotói nemzedéket, és bíztattak is, hogy pályázzak. Szerencsére augusztusban eszembe jutott egy ötlet, egy személyes történet a kamaszkoromból, amit régóta szeretnék feldolgozni, és most már azt is tudom, hogy hogyan.

Dorogman Hédi

Fotó: Gulyás Dóra, Dömölky Dániel