hu 1027 Budapest, Jurányi u. 1. juranyititkarsag@gmail.com juranyijegy@gmail.com +3670/777 2533

Hírek

Interjú Kárpáti Péterrel

Kárpáti Péterrel, a Titkos Társulat vezetőjével beszélgettünk A Pitbull cselekedetei 80. előadása kapcsán.  

A Pitbull cselekedetei elérkezett a 80. előadásához. Honnan hova jutott el az előadás, hogyan változott a 6 év alatt, amióta játsszátok?

Hatalmas változás volt, hogy az előadás átkerült a Jurányiba. Anno a Trafó előadótereként szolgáló Tündérgyár – ma Élesztő – nevű kocsma koncertterében mutattuk be, ahonnan el kellett költözzünk, és ha nem hozhattuk volna át a Jurányiba, akkor meg kellett volna öljük az előadást. Sok minden megváltozott, mert korábban egy erős, de borzasztóan nyomasztó térben játszottuk, itt a Jurányiban sokkal tágasabb, barátságosabb, egyúttal szokványosabb közegbe került. Örülök annak, hogy ezáltal új színei jöttek elő az előadásnak.

Ha nem kell helyszínt változtatnotok, akkor kevésbé változott volna az előadás?

Akkor is más lenne, csak más irányba indult volna el, hiszen minden előadás változik, csak van, amelyiknek nincsenek ennyire biztonságosan lerakva az alapjai, ezért elképzelhető, hogy jobban szétesik, és elmegy az egész valamiféle esztrádműsor irányába, de itt nem volt erről szó, mert bár mindig más, de mindig nagyon koncentrált az előadás.

Mi volt a fő mozgatórugója a darab megszületésének?

Megírtam a darabot, amit nem akartam bemutatni, hanem csak sorvezetőnek szántam egy improvizációs sorozathoz. Rengeteget foglalkoztunk egy bizonyos improvizációs technikával. Akkoriban alakult ki egy erős mag a színészekből, és velük szerettem volna ezt a fajta technikát gyakorolni. A színészek nagyon szerették az imprókat, ám amikor elolvastuk közösen az új darabomat, ők javasolták, hogy inkább ezt csináljuk meg, és hagyjuk a fenébe az imprót. Kissé váratlanul ért a kérésük, de végül ezt az előadást hoztuk össze. Az első pillanattól kezdve éreztük, hogy nagyon izgalmas lesz az egész. Még be se mutattuk, amikor már meghívást kapott a Pitbull Párizsba. Berlinben is jártunk vele egy fesztiválon, Magyarországon is rengeteg helyen jártunk vele. Most is meglepődtem azon, hogy már hat éve megy az előadás, és amikor rákérdeztem a Jurányi jegypénztárban, hogy állnak a jegyek, kiderült, hogy teltházas.

Az improvizáció miért keltette fel az érdeklődésedet? Mitől annyira más?

Ezt nagyon hosszadalmas lenne elmondani. Egy jó színházi előadás esetében a színészek úgy tesznek, mintha előadás közben jutnának eszükbe a mondatok, mintha minden akkor és ott, spontán történne meg velük, és ha ezt jól és hihetően csinálják, akkor a néző is úgy tesz, mintha elhinné. Van egyfajta cinkos hazugságjáték köztük. Te is tudod, én is tudom, tegyünk úgy, mintha… Aztán egyszer csak elkezdett foglalkoztatni a gondolat – mi lenne, ha tényleg?

KarpatiPeter2

Ezt a technikát igyekszel azokba az előadásaidba is belecsempészni, amik hagyományos színházi előadások?

Igen, van, amiben ezt fel lehet használni. A Titkos Társulat előadásai pont az ilyen típusú határátlépéseket keresik, amikor valóban ott és akkor születik meg minden, illetve ha nem is feltétlenül ott születik meg, a néző mégis higgye azt. Ha igazán jól megy, és tényleg annyira természetesen történik minden, akkor a nézőknek meggyőződésük, hogy legalább az előadás háromnegyedét az ott, előttük megszülető improvizáció teszi ki. Mindig nagyon örülök, ha ez összejön.

A közönség hogyan viszonyul ehhez a műfajhoz?

Az az érzésem, hogy van, amikor ez elbizonytalanítja őket, ha nem tudják eldönteni, hogy amit látnak, az igaz vagy sem. A színházban tulajdonképpen az a megnyugtató, hogy mindenről tudod, hogy bepróbálták, ezért biztonságban vagy. Az rossz értelemben elbizonytalaníthat, amikor nem tudod eldönteni, hogy ez most tulajdonképpen micsoda. Ugyanakkor látszik, hogy van ez iránt a műfaj iránt érdeklődés. Azt gondolom, hogy ez egy jófajta provokáció, amire szükség van.

Most mutattátok be a Trafóban a Tótferi-t. Mindig a legújabb, a legfrissebb az éppen aktuális kedvenced vagy nem rangsorolod ilyen módon a darabjaidat?

Nyilván mindig idő kell arra, hogy megemészthessek egy új darabot a bemutatást követően, de a mostaniról elmondhatom, hogy különlegesen jól sikerült. Az az érzésem, hogy eddig három előadás lett igazán jó: A Pitbull cselekedetei, a Tótferi és a Negyedik kapu. Nagyon jó visszatérni egy olyan előadáshoz, ami már hat éve fut, már csak azért is, mert több színész is azonos a két előadásban, és együtt éljük meg a változásokat.

A Tótferiben használsz bármilyen improvizációs technikát?

Nem, az teljesen más, mivel elég sűrű a nyelve, pontosan lehet tudni, hogy az nem ott és akkor születik meg.

Úgy gondolod, A Pitbull cselekedetei megéri majd a 100. előadást is?

Nem tudom. Egyszer-kétszer úgy gondoltam, le kellene venni, mert fáradtabb volt, de aztán mindig új erőre kapott, és feléledt az előadás. Két döntő szempont van: az egyik a Jurányi Házé, hogy van-e kellő érdeklődés a darab iránt, van-e közönség, a másik pedig, hogy él¬-e az előadás, van-e benne mit bányászniuk a színészeknek? Nagyon örülök annak, hogy folytatjuk, mert tavasszal abszolút úgy tűnt, van még vele dolgunk. A Szörprájzpartinak szintén Nagy Zsolt volt a főszereplője, ami nagyon jól ment, ám pont a 80. előadásnál mondtuk azt, hogy köszönjük, nekünk ebből ennyi elég volt. Jó volt, de kinőttek a színészek a szerepekből, ezért abbahagytuk. Egyelőre nem gondoljuk ezt a Pitbullal kapcsolatban, de amint valamelyik színész ezt megpendíti, rögtön átbeszéljük a dolgot, és szólok Vikinek (Kulcsár Viktória, a Jurányi Inkubátorház vezetője). Jelenleg még mindannyiunknak nagyon fájna a szíve, ha nem folytatnánk a szériát.

Dorogman Hédi

Fotó: Gulyás Dóra