hu 1027 Budapest, Jurányi u. 1. juranyititkarsag@gmail.com juranyijegy@gmail.com +3670/777 2533

Hírek

A drámaírónő, akit fuvolistának szántak és rendező lett / Interjú Pass Andreával

Pass Andrea: „Vannak aktuális problémák, amitől az ember megijed vagy szorongani kezd, én ezekből előadást csinálok.”

Pass Andrea egymás után kétszer nyert a Staféta pályázaton, idén Bebújós című drámáját viszi színre a Jurányi Inkubátorház. Színháztörténésznek tanult, ösztöndíjjal járt Londonban, ahol rádöbbent, drámákat akar írni-rendezni. Pintér Béla asszisztenseként rengeteget tanult, majd belefogott, és azóta sorra nyeri a pályázatokat.

A Jurányi Inkubátorházban április közepén mutatják be új darabodat, a Bebújóst, amire idén immár másodszor nyerted el a Staféta pályázatán a pénzt. Hány pályázó indul ilyenkor?

Elég sok, ha jól tudom most kilencven. Óriási dolog, hogy megint megkaptam, hiszen a Stafétának pont az a lényege, hogy minél több új alkotónak teremtsen lehetőséget. Persze arról fogalmam sincs, hogy jövőre miből csinálok előadást, mert harmadszor már biztosan nem fogom megkapni.

Azért a kettőből kettő sem olyan rossz arány, ráadásul előtte is nyertél már pályázatokon. Hogy csinálod?

Nem mindig volt ez így.  Színháztörténészként végeztem, nem rendezőként. Így hogy nem ismert a szakma, nem voltak referenciáim, elég esélytelen volt bárhova is pályázni. Ösztöndíjakkal sikerült külföldi egyetemeken is tanulnom, ahol kipróbálhattam a rendezést. Az egyetem ötödik évében jöttem rá, hogy ez sokkal izgalmasabb, mint az elmélet. Magyarországon nem oktatják az elméleti kurzuson belül a gyakorlatot, viszont Londonban bevett szokás. Ezután kerültem Pintér Bélához, ahol asszisztensként dolgoztam.

Azt, hogy mi is a színház, Bélánál tapasztaltam meg igazán. Ekkor már voltak rendezői ambícióim, de látva, hogy milyen magas szinten folyik a munka a társulatában, úgy döntöttem, jobb, ha egy darabig csak figyelek és tanulok. Aztán évekkel később, egy tantermi előadásom, a Kő, papír, olló volt az első, ami pályázat útján valósulhatott meg. Akkor, ismeretlenül szerintem azért volt esélyem nyerni, mert egy szakmai kuratórium előtt kellett elmondani, hogy mit akarok csinálni, és be is kellett mutatni egy jelenetet a készülő darabból. Eleinte ilyen jellegű, rövidebb darabokat rendeztem, ami jó dobbantónak bizonyult a nagyobb lélegzetű munkákhoz.

Ezek után már nyitva állt az út az első felnőtteknek szóló darabodhoz, ami a Napraforgó lett?

A Napraforgót korántsem volt olyan egyszerű megvalósítani, mert ez egy viszonylag költséges produkciónak számít, ahol már nyolc színésszel, stábbal dolgoztam. Kérdéses volt tehát, hogy ezt bevállalja-e valamelyik színház. Aztán a Stafétán sikerült pénzt nyernünk rá, így tudott egyáltalán létrejönni. Az ifjúsági, tantermi előadásaim kis költségvetésű produkciók, de a Napraforgó anyagilag kockázatos vállalás lett volna egy befogadó színháznak, ezért kopogtatnom kellett rendesen, éveken keresztül. Végül Kulcsár Viki fogadta be az előadást a Jurányiba.

Az is sokat segített gondolom, hogy mostanában jóval több pályázatot írnak ki, mint régen…

Lehetett régen is pályázni az NKA-nál vagy az EMMI-nél, és volt, hogy én is kaptam pályázati pénzeket, de ezekből nehéz várat építeni. A Napraforgót nem is tudom hányszor adtuk be különböző pályázatokra. Végül az is kellett hozzá, hogy legyen két szakmai sikerem az Újvilággal, illetve a Más nem történttel, ami miatt szerintem már a Katona József produkciós pályázat kurátorai is bátrabban szavaztak nekem bizalmat.

Hogyan viszonyulsz a fiatalokhoz? Elég jól el tudod találni őket, pedig ez mindig vékony jég…

Nagyon jól emlékszem magamra, hogy milyen kamasz voltam, meghatározó szakasz az életemben. Valahogy az egyetemi évek távolabbinak tűnnek. Egyébként azért is érdekelnek a fiatalok, mert nagyon izgalmas drámai karakterek, hiszen alakulóban lévő személyiségek. Rettenetesen kell félteni őket, mert védtelenek és kiszolgáltatottak a környezetüknek, ez egy drámában nagyon is használható.

Mire számíthatunk a Bebújóssal kapcsolatban, aminek április 14-én lesz a bemutatója?

A Napraforgó kiskamaszokkal foglalkozik, most a Bebújóssal az eggyel még kisebbekre fókuszálunk, hiszen a történet egy óvodában játszódik. Az Örkény István drámaíró pályázatra írtam a darabot, és nagyon szenvedtem, mert közben arra jöttem rá, hogy egy csomó minden, ami jól áll egy kisgyereknek, az nem biztos, hogy ugyanolyan jól működik majd egy felnőtt színész előadásában. A darab egyébként arról szól, hogy van egy játék, ami nem tetszik a szülőknek. Bár nem tudják, hogy mi az pontosan, de rosszat sejtenek, ezért nyomozásba fognak, hogy kitől ered a bűnös játék.

Rögtön tudtad, hogy felnőtt színészek fogják játszani a gyerekeket?

Persze, még a Napraforgó esetében meg lehetett volna próbálni gyerekekkel, na de óvodásokkal azért nem. Ebben ráadásul pont ez lesz az érdekes, hogy felnőttek játszanak ovisokat.

Hogyan választod ki a színészeidet?

Nem az alapján, hogy ki hasonlít leginkább egy hatévesre, az biztos. Például Herczeg Adrinak és Petrik Andinak is mély a hangja, magas nők, de hogy hogyan válhatnak mégis hatévesekké, az majd a próbák alatt fog kiderülni. Inkább azt néztem, hogy a karakterek mennyire állnának jól a színészeknek.

Ők hogyan viszonyultak az ovis szerephez?

Mindenki örült a felkérésnek, nekem meg fontos, hogy tényleg azért csinálják, mert szeretnék.

Elképzelhetetlen számodra, hogy olyan darabot rendezz, amit nem te írtál?

Egyáltalán nem, sőt, most szó is volt róla, bár tény, hogy szívesebben dolgozom a saját szövegemmel. Most azért gondoltam, hogy kipróbálok valami mást, mert rendezőként lehet, hogy jót tenne. Azt hiszem, máshogy gondolkodom, ha nem saját darabot rendezek.

És ahhoz mit szólnál, ha a te darabodat rendezné valaki más?

Az tök jó lenne! Nagyon örülnék neki.

Olyan előfordul, hogy nyersz egy pályázaton és megmondják, kikkel kell együtt dolgoznod?

A PanoDráma esetében például adott volt, hogy az ő társulatukkal dolgozzak. Az is felszabadító tud lenne, hogy nem nekem kell kiválasztani a színészeket. Kimerítő feladat és izgalom, hogy egy jó szereposztás összeálljon a saját darabjaim esetében.

Hogy kerültél annak idején Pintér Béla társulatához? Ismerted az előadásait?

napraforgo_plakat_all.JPGAz a vicc, hogy nem. Nagyon durva, hogy nálunk az egyetemen nem került szóba. Nem is értem, hogy lehet ez. Egyszerűen megkerülhetetlen az ő munkája, szerintem nem is szorul magyarázatra, hogy miért. Éppen Londonba felvételiztem rendező szakra, és már utolsó körös voltam, amikor jött a lehetőség, hogy mehetnék Bélához asszisztensnek, Mikor kiutaztam a felvételire, a repülőn már a Parasztoperát hallgattam, és éreztem, hogy Bélánál többet fogok tanulni, mint bárhol. Végül így is lett, nem bánom, hogy nem vettek fel Londonba.

Az írás amúgy ezzel a felfedezéssel jött, hogy te igazából rendezni akarsz vagy gyerekkorod óta írsz?

Ha írogattam is, vérciki volt, de tényleg. Zenészpályára szántak, majdnem fuvolista lettem, de amikor az egyetem után Győrben bekéredzkedtem egy színistúdióba, hogy az ottani fiatalokkal dolgozzak, elkezdtem átírni regényeket. Aztán egyre több saját jelenet került bele ezekbe a szövegekbe, és valahogy innen indult az egész.

A darabjaid elsősorban szociális témákkal foglalkoznak, honnan merítkezel?

Ez teljesen változó. Olyan is van, hogy felkérnek egy munkára, mint a Más nem történt esetében a PanoDráma, akik dokumentumszínházzal foglalkoznak. Ilyen szempontból kakukktojás lett a darab, hiszen ez egy fikció. Ott az volt a feladat, hogy írjak az iskolán belüli erőszakról, és amikor kiderült a Sipos Pál-ügy, javasoltam, hogy ezt vegyük alapul. Vagy amikor a Jobbik nagy arányban került a parlamentbe, számomra egyértelmű volt, hogy erre reagáljak, így született meg az Újvilág című előadás.

Vannak aktuális problémák, amitől az ember megijed vagy szorongani kezd, én ezekből előadást csinálok, és előfordul olyan is, hogy a magánjellegű problémáimat írom meg. Persze a többi témába is beledolgozom magamat, hiszen, ha nem találnám meg a személyes kapcsolódási pontokat, akkor nem is tudnám megírni.

Mazányi Eszter
Forrás: szinhaz.hu